Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

fölvázolták azokat a társadalmi, politikai és kulturális körül­ményeket, melyek, szükségszerűen vittek a Nyugat megindítá­sához; portrékat írtak azokról, akik bölcsejénél álltak; az író­generációról, amely vele nagyranőtt, s mely megművelte, hogy a Nyugat harminchárom éves fennállása folyamán a magyar kultúrtörténet legszebb fejezetét írta meg. Mondom, fölteszem, mert nagy sajnálatomra az előadások kétségtelenül megkapó szava, a tanulmányok analízise nem jutott el hozzám, bár na­gyon érdekelt volna, hogy az a generáció, amely mondjuk Illyés Gyula korszaka után fordult érdeklődésével az irodalom felé, hogyan látja a Nyugat jelentőségét, milyen magatartást fog­lal el a szellemi áramlattal szemben, melynek fő karakterisz­tikonja a szellem szabadsága volt; az eszmékkel szemben, me­lyek hajtották, mint a szíj a gépkereket, hogy Ady szólásával éljek. De meg kell mondanom, hogy bár a fiatalabb generáció véleménye leginkább érdekelt — s ez örök Nyugat-vonás —, nem közönyös számomra az sem, hogy az idősebbek hogyan nyilatkoznak a Nyugatról, eszméiről és embereiről, sikereiről, zátonyairól, az időbeli eltávolodás lehetővé tette a magasabb szempontok megkeresését, Érdekel ez, mert érdekel, s mert kí­váncsi természetű ember vagyok, s mert a Nyugat ügye olyan közel áll hozzám, nem is helyesen mondom, hogy közel, azt kell mondanom, hogy belenőtt életembe, egy lett velem. Aztán érdekelt volna már azért is, mert e tanulmányok és előadások ismerete bizonnyal számos olyan dolog látására nyitotta volna fel szememet, melyeket nem tudok, vagy nem jól tudok és akkor így gazdagodva, a magam mondanivalóját ehhez igazíthattam volna, kiegészítőn, korrigálón, esetleg pole­mikusán, — persze szelíden, öregesen, a régi polémiák tüze, bátorsága nélkül, — de ma is épp olyan szeretettel, mint egyko­ron, életem nagy ügye egy kissé bálványa — iránt. S ha szere­pem nem volt olyan jelentékeny, mint eddig hittem, s mint a következőkben föltüntetni igyekszem, akkor is önérzetesen álla­pítom meg: jelen voltam, Jelen voltam, amikor Osvát Ernő szerkesztésében a Nyugat őse - úgy szoktam mondani: a nagyapja —, a Magyar Géniusz nevű képes hetilap megjelent. 1902-ben volt ez. Osvát Ernő akkoriban valami kis pénzt örökölt, sietett ezt ebbe a remény-

Next

/
Thumbnails
Contents