Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)
Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről
telén kísérletbe fektetni. Dehogy is volt remény telén, archimedesi pont volt, amiből kifordíthatni véltük a magyar glóbuszt sarkaiból. Társszerkesztője volt jóbarátja és jóbarátom, Kovács Jenő, akinek Osvát barátságát köszönhettem, s aki később Róbert Jenő néven Németországban megbecsült dramaturg, rendező, színházigazgató lett. Hamarosan Gellért Oszkár is társszerkesztője lett a Géniusznak; Osvát Ernő vele Veronika című versének szép sikere alkalmával ismerkedett meg, s mindhalálig igaz érdeklődéssel volt az ember és műve iránt. Szelíd családi lap volt a Géniusz, lehetett vagy 400 gyanútlan előfizetője; szilárdabb bázisul a honvédelmi minisztérium hirdetései, pályázati felhívásai szolgáltak, amiket a minisztérium a lap katonai munkatársa, egy nyugalmazott hon\ édszázados, Mihajlovics István kedvéért adott fel, — már az Osvát előtti időkben is. Ez a jövedelmi forrás, persze a honvédszázadossal együtt, Osvát lapjának is megmaradt. A lapnak ezzel szemben nem volt egyéb kötelezettsége, mint hogy olykorolykor cikket hozott katonai munkatársa tollából valamely katonai jubileumról, a harminckettesek ünnepéről, a katonai akadémiákról, ma már mind elfelejtettem, nyilván már akkor is, amikor megjelentek. Osvát Ernő, az akkori nagy francia folyóiratok: a Revue des deux Mondes, a Mercure de France, a Revue Bleue, Péguy: ( ahiers-jeinek, stb. kitűnő ismerője, de épp így említhetném a mult szazad harmincas éveinek Globe-ját, vagy még messzibb Grimm: Correspondance-át, megpróbálta kiemelni a lapot az akkori idők családias jellegű és főleg kiadói érdekeket szolgáló lapjai sorából, s gondokkal és a közönség közönyével küzdve, olyan tisztasággal, becsvággyal és az irodalom ügye iránt érzett olyan felelősséggel csinálta lapját, hogy már ezért is meg kellett buknia. Aztán az a csapás is érte, hogy a honvédelmi hirdetések beszüntek: egy nap ugyanis a honvédelmi minisztérium államtitkára, aki a hirdetések kiutalásával foglalkozott, nagy unalmában elolvasta a Géniusz egyéb közleményeit is, és megütközéssel konstatálta, hogy szépirodalmi részében semmi nyoma a diadalmas katonai szellemnek, s dobta a lapot. A lap most már egyedül az írók munkájára és a közönség érdeklődésére volt utalva, s ebből sem akkor, sem később komoly szépirodalmi la]> meg nem élhetett. Osvát otthagyta a
