Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Jegyzetek

lom számára — írja Babits s a Nyugatba írja ! — az Akadémiák feladata." Hát akár író, akár irodalom: pontosan ez az a felfogás, ami ellen való tiltakozásul alapítottuk most huszonhárom éve a Nyugatot. Ez az, aminek alultartására huszonhárom éven át fenntartottuk, ez az, amit maga Babits hazudtolt meg, mikor tehetsége a Nyugat útján jutott ahhoz a pozícióhoz, tekintélyhez, és hitelhez, mellyel most, mint valami zsetonnal mehet az akadémiákhoz, hogy hivatalos elismerés valutájára váltsa be. A művészetnek nem egy vagy más iránya, hanem mivolta az, mely nem enged maga fölött érték- vagy mértékhitelesítő intézetet. Ha akadémia lehetne ilyen, miért ne lehetnének pártok, hatóságok, egyházak, társatlalmi egyesületek? S akkor mire volt a szabadságharc, az író önjogúságáért, mellyel a Nyugat egy országnyi társadalom ellen egy egész irodalom számára vívott ki helyzetet, pozíciót, tekintélyt és hitelt? A Nyugat élén állás hitelével hivatalos hitelt cserélni: inzultus a Nyugaton, s ehhez megmenteni a Nyugatot kár volt. A Nyugat, mindenki tudja, mindig áldozat volt, sohasem üzlet. Ue épp ezért, ha lehet tán kereskedelmi jogilag, megmentése orvén a terheiből vállalva beletulajdonoskodni abba, hogy a Nyugatot jelentsék: csakis kereskedelmi jogilag lehet — nem lehet a Nyugat irodalomtörténeti nevét hamis cégérré tenni, s híveit és hívőit síppal, dobbal, trombitával, húsvéti felvonulásokkal megtéveszteni. Ez az, mit én írástudói árulásnak neveztem, s nevezni fogok valameddig a Nyugatról, mint az én nevemet, ugyanúgy program jelentésű címét is le nem veszik. Ezt követelném, ha magam állanék is, de velem követelik, akik az írás erkölcsére tartanak. S ha Babits Mihály lesenkizi az írókat, kik jobb, mint balfelől körülvesznek, és fölveti, hogy ezek között fogják-e nevemet az irodalom emlékezői megemlíteni s nem őmellettük-é, akkor én megkérdem Babits Mihályt, ott a Nyugat élén, hová annyi vizeken át végre beevezett, s melynek megszentelt alázatossági hagyományát csúfolja meg e beérkezett fennhéjázás: hogy vajon ó mint állna ma az irodalom sorompójánál, ha mikor ő még senki volt, a mi Nyugatunk, az én Nyugatom nem vette volna már valaki számba. Es azt felelem neki tovább, hogy bár az író nem maga szabja meg, hogy kik mellé kerül az irodalomtörténetbe: rn amennyire rajtam áll, átengedem Babitsnak, hogy őt hivatalból kísérjék be oda, magamnak elég társaság Ady Endre, azok a társai, kik nem szegtek iránta hűséget, a fiatalok, kik hagyományát őrzik. * Bizonyára ez a meg nem jelent írás tette aktuálissá ismét az Ignotus ügyet, mert 1930. márc. 28-án az Esti Kurírban megjelent Fenyő és Móricz nyilatkozata: Fenyő Miksa és Móricz Zsigmond válasza Ignotusnak címmel. Ebben Fenyő többek közt ezt mondja: ,,Bár Ignotus támadását nem ellenem intézi, hanem Babits Mihály ellen, mégis kénytelen vagyok támadására reagál-