Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

Negyvenöt után már csak ritkán találkoztunk. Színműve premierjére elmentem; nem tetszett a darab; nem is hiszem, hogy Illyés jó drámaíró, egyetlen írásában ennek nyomát nem láttam. (Különös, hogy regényt nem írt, — én legalább nem tudok róla.) De hát ebben már ti. hogy nem drámaíró, tévedhetek, annyi bizonyos, hogy az a Freud vagy ki ellenes darabja gyönge munka volt, bár a hetykeségben ahogy a pszichológust legyűreti a parasztlegénnyel, volt valami szeretetreméltó naivság. Gellért Oszkár az előadás utáni napon elmondja nekem, hogy Illyés értesült arról, hogy nekem mennyire nem tetszett darabja, s hogy a második felvonás után távoztam. Elmondottam Gellértnek az anekdotát, hogy Keszler bácsit ahogy egy premierről kifelé igyekezett, megszólítja egy újságíró: „Szerkesztő úr távozik?" „Mi az, hogy távozok, elmegyek". Nota-bene nem is mentem el, bevártam a végét, s otthon ellenszerül elolvastam néhány versét, s minden rendbe jött. Ha könyve, a Kora tavasz itt volna, szívesen olvasnám el. Meg a A puszták népét, meg a Magyarokat, meg a Hunok Parisban, minden írását a Csizma az asztalon kivételével. Vagy még azt is. Egyik könyvéről, a Kora tavaszról 1941-ben így írtam: Nem tudni, erő vagy gyöngeség jele az a mód, ahogy napjaink magyar irodalma szégyenben marasztalja a latin mondést, hogy fegyverzaj közepette hallgatnak a múzsák. Hogy Nyugaton miként áll ez a dolog, arról nem beszélhetünk, mert könyvek onnan nem jutnak el hozzánk, de még csak a könyveknek híre sem igen, ellenben önérzetesen konstatálhatjuk, hogy nálunk szépirodalom és tudományos jellegű irodalom, publicisztika és ponyva olyan bőséggel önti elénk produktumait, hogy ember legyen, aki a szellemiségnek erről a hipertrófiájáról beszámolni tud. Regények, eredetiek ós fordítottak, romantikusok és reflektálok, rövidek és hétszáz oldalasok, versek és műfordítások, tanulmányok és enciklopédikus művek, vallomások és hittételek stb., stb. olyan imponáló számban jelentek meg a karácsonyi könyvpiacon, hogy ehhez képest a békeesztendők irodalmi termése szegényesnek hat. Nem éppen a belső érték tekintetében, de a könyvstatisztika szempontjából feltétlenül, bár az igazság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy nem mindent olvastunk el, ami könyvet az utolsó hónapokban kiadóink piacra dobtak.