Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)
Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről
De hát egyet mást elolvastunk és meg kell állapítanunk, hogy soha még korszellem és irodalom között olyan harmónia nem volt, olyan szinte organikus egybeolvadás, mint azt ma konstatálnunk szerencsénk lehet. Az írók máskor, a rég-volt igaz-sem-volt világban megelőzték korukat; az irodalom csupa archimedesi pontot revelált, melyekből majdan a világ sarkaiból kiemelhető lesz; az eszmékből, melyeket műveik szétsugároztak, ha tökéletlenül, ha megnyomorítva, ha denaturáltan is, de eljövendő korok „világnézlete" terebélyesedett ki, egyszóval maradjunk az irodalomtörténeti frázisnál — az írók előhírnökei voltak az elkövetkező s világot átalakító változásoknak. Ma óh szerencsésebb korszak ! az írók fel vannak mentve ettől a súlyos prófétai feladattól: ami eszme ma a világot uralja, és azt a maga képére teremteni próbálja, az végérvényes és örök, soha azok revíziója el nem következhetik, s éppen ezért lehetetlen az írók számára, hogy valami mást akarjanak és forradalmi gondolatokkal próbáljanak változásokat felidézni. Az írók feladata ma nem lehet más, s ezt a feladatot a legtöbbjük dicséretreméltó buzgósággal és egyik-másik tehetséggel is végzi —, mint vállalni híven azoknak az eszméknek szolgálatát, melyeket a hatalom az ország érdekében levőeknek ismer fel, s melyeknek ellentmondás és morfondírozás nélküli szolgálata egyúttal a legjobb biztosítéka annak, hogy a hatalom hatalom marad.,, Ich diene",,,én szolgálok", gondolom ez a velszi herceg jelmondata: ez a szolgálnitudás az, ami a magyar irodalmat, de nyilván más országok irodalmát is , néhány kisszámú renitens írótól eltekintve — valami csodás eszmei egységbe fogja össze. Hogy ez az eszmei egység, a gondolatoknak ez az egyenruhás glédába állása, a legtöbbször az eredetiség, az érdekesség rovására megy, azon nem szabad megütődnünk. Általában, ahol arról van szó, hogy az irodalom a hatalom által hirdetett elveknek az életbe való átvitelét a maga eszközeivel szolgálja, kényeskedő esztétikai megállapításoknak holmi eredetiségről, egyéniségről, érdekességről alig van létjogosultságuk. Illyés Gyula nem hajlandó szolgálni. Nem mintha hamisnak ismerte volna fel a tételeket, melyeket ma a politika és a politika szolgálatában az irodalom hirdet, a propaganda ereje óriási, s még olyan független szellem, mint Illyés sem tudja kivonni magát hatása alól , hanem egyszerűen azért, mert Illyés Gyula szótárában ez a szó „szolgálni" nem fordul elő. Vagy nem is. 16 Vtzér KrzHéliet 241
