Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

is úgy veszi, ahogyan Isten megteremtette: egy csudabogár, kivel az író eljátszadozhat. Kit megfigyelni, ábrázolni lehet, tréfásan, komolyan, a furcsa embert, a hóbortosat, a ravaszt, a géniuszt, önmagát: mindez az írónak való játék. Nem is kell nagyon görbe tükör meglátásához. És pesszimizmusából fakad emberszeretete is: ha már az embernek ilyen értelmetlen világban kell élnie — őrültek házában, Karinthy favorit témája , akkor a legkevesebb, amit tehetünk, hogy szánjuk és szeretjük embertársainkat. Van egy novellája, melyet megpróbálok néhány sorban elmondani, brutális dolog. Krisztus vagy Barabás a novella címe és az áll benne, hogy Jézus a harmadik nap elhagyja sziklasírját és elindul a Város felé. S útközben találkozik nyomorult, koldussá tett emberek csapataival, megvakított emberekkel, olyanokkal, kiknek családját kiirtották, egyéb szörnyűségeket műveltek velük, s mindezt Barabás művelte, akinek számára Pilátustól kegyelmet követeltek. Jézus szánja őket, s boldog, hogy igazabban látják most az ő ügyét, s viszi őket Pilátus elé. Még nem múlt el az ünnep mondja nekik —, Pilátus még kegyelmet adhat, s ha majd most azt kérdi tőletek, hogy kinek kegyelmezzen meg, Jézusnak vagy Barabásnak, akkor gondoljatok a szörnyűségekre, miket Barabás veletek elkövetett és nevemet kiáltsátok. S ott áll a tömeg Pilátus előtt, aki kelletlenül megkérdi, kinek kegyelmezzek meg? És a tömeg nem tudja hogyan, miért, újra Barabás nevét kiáltja, s Jézus újra elindul a megváltás útján. Én ezt a novellát Anatole France Le procurateur de Judée c. novellája mellé állítanám. Nagy Lajos is elgondolkozhatott a problémán, hogy Karinthyt megilleti-e a filozófus jelző, mert ülvén az ő Parnaszszusán, azaz a Bucsinszky-kávéházban, cikket írt a nemrég elhunyt jóbarát — ez 1938-ban volt — egy mondatáról. Karinthy mondata így szólt: „Azt álmodtam, hogy két macska voltam és játszottam egymással". Ehhez a mondathoz Nagy Lajos a filozófiai fejtegetések egész sorát fűzte, megjegyezvén, hogy ezekkel a spekulációkkal nem merne előállani, ha Karinthy élne. Azóta ez a kedves írótársunk is meghalt, s most ott a boldogok mezején együtt vitatják meg e különös mondat földi értelmét. S megvitatják egyéb írásainak értelmét, komolyan és tréfásan, elmerülve tengermélységeikbe, vagy bámulva felületük opálos játékát.