Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

Kaffka Margit. Szép fejezet lesz, csak majd kikerüljön. Negyven levelem volt tőle, Adyéival együtt tűntek el. Legtöbbje valóságos levél, nem pedig hirtelen üzenet, — Miskolcról, Újpestről, Temesvárról, Budapestről, Bécsből, Firenzéből — hogy hogyan indult levelezésünk, nem tudnám megmondani. Azt tudom, hogy mikor Osváttal a Figyelőt terveztük, ennek előkészületeiről írtam neki, s ő igen örült a hírnek. Kedves levelek voltak, de igen kedvetlenek, sértődöttek, ha valamely írását visszaadtuk. Néhány furcsaságra jól emlékszek. Például ír arról, hogy milyen jól érezte magát velünk a Bristolban, csupa bájos s talentumos ember volt ott, de ő képtelen őket megkülönböztetni. Tudja a nevüket, megjegyzi az arcukat, de hogy melyik név melyik archoz tartozik, azt nem tudja. Viszont vannak emberek — mondja, kedves kokettériával intve felém, kiket az első naptól és soha nem cserél össze, és még néhány ilyen hízelgő szót pazarol rám. Címezi pedig ezt a levelet Fenyő Sándornak. Egy másik levelének postscriptuma így valahogy hangzott: „És remélem be fogja látni, hogy a nyilvánosság előtt egy asszony két vállára tenni a kezét csak igen öreg Casanováknak engedhető meg; hetvenen túl. Ezt nem tréfából mondom". Nem fogadott el soha semmit, ha nem szolgálta meg: ha kávéházban, vendéglőben együtt voltunk, és én fizettem, másnap pontosan befutott az ő része bélyegekben. Viszont nagyon tudott vigyázni arra, hogy abban, ami neki dukál, ne rövidüljön meg. Halálakor írtam róla a Nyugatban; idézem néhány mondatát. „Csaknem gyűlölködő gyanakvással nézett mindenkire, aki itthon volt." (Férje mint orvos a harctéren volt.) „Valami csodás előrelátással olyan időben, mikor a pacifizmus és annak minden konzekvenciája botor álomnak tetszett — fejtegette az ő szép, kerek, akácmézízű mondataiban, hogy annak a bakának, kinek lefagyott lábáról úgy kell lefűrészelni a csizmát, annak semmi köze az egész dologhoz; idegen, hitvány érdekekért kell mártiromságot szenvednie (akinek ezt fejtegette, magára érthette, ideges volt, általában türelmetlen természetű, könnyen agresszív), az ő számára nincsen győzelem és nincsen csatavesztés. Elvesztettük a háborút — mondotta mi is, ellenségeink is, mindannyian elvesztettük a háborút". Kevés embert ismertem életemben, ki annyira egészen csi-