Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

memben még külön értéket adott, hogy Osvát Ernő a róla vallott kedvező ítéletében soha egy pillanatra nem ingott meg. (Mellékes hogy ezt az ítéletet osztottam-e vagy sem.) önérzetes embernek ismertem, aki az első világháborút követő időkben nem találta meg méltó helyét, de akiben ha láttam is a közéleti lázadozást, ezen nem érzett meg, hogy ez a saját sorsa miatti lázadozást jelenti. Voltak ellentétei más írókkal, mint ahogy az irodalmi közvélemény egy kicsit mindig bellum omnium contra omnes, soha ezeket az ellentéteket személyi térre nem vitte: olyan támadó hajlamot, amilyen most ellenem, Ignotus ellen s kisebb mértékben Hatvány Lajos ellen fűti, valamennyire még Babits ellen is, soha nem tapasztaltam nála. Persze ilyenkor a megtámadott elsősorban nem azt keresi, hogy igaza van-e a támadónak, hanem - nyilván saját gyengeségei ismeretében —, azt kérdi magától, mivel bántottam meg ezt az embert ? Vajon még otthon a régi időkben ? Barátságtalanul írtam valamelyik verses kötetéről, vagy tán egyáltalán nem írtam ? Vagy én sem köszöntem meg verseit, miket szíves dedikációval küldött nekem? (Ignotustól ezt joggal rossz néven vette.) Lehet az hogy hat év előtt, mikor emigráns idegességemben néha kesernyés bírálatot mondottam egy-egy otthoni író valamely alkotásáról, Gellért Oszkár egy politikai jellegű verséről mondottam volna néhány barátságtalan szót? Nem tudok erre visszaemlékezni, - ha megtettem, rosszul tettem s kár, hogy nincs módom jóvátenni ezt. De mi jogom van feltenni Gellért Oszkárról, hogy valami sértődöttség diktálta volna marasztaló ítéletét? Mikor a fiatal Nietzsche éles bírálatban támadta meg a tekintélyes David Friedrich Strausst, ez baráti körben azt mondotta: ,,Nem értem ezt a fiatal embert, soha nem találkoztam vele, soha meg nem bántottam." Nietzsche filisztervonásnak ítélte, hogy Strauss nem tudja elképzelni, hogy semmi egyébért nem támadta, egyedül azért, amit írt. Nagyon lehet, hogy bennem is ilyen filiszterelképzelés dolgozik, mikor azon tűnődök, milyen sértődöttség bírta rá Gellértet állásfoglalására. Meg kell békülnöm a gondolattal, hogy így látott engem, s a Nyugat dolgairól emlékezve bárha néhány évtized késéssel időszerűnek látta kiállását. Az én feladatom semmi más, mint hogy ahol tévedett, ott helyreigazítsam. Azt írja Gellért rólam emlékezve, ki Osvátnak szerkesztő14 V.ter Krwíbít