Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

kák és kísérletek, vallomások és víziók, vigasságok és lamentációk, valahol a végtelenben egymásbafonódnak és revelálnak valakit, aki náluk is több, gazdagabb, lelkesebb, s akiért történnek mindezek. Babits Mihály portréját próbálom idézni; de hogyan megfogni, megrögzíteni ezt a nyugtalan hajósát az öt világrész minden tengerének, az óperenciáknak, a bolygó csillagok kiszáradt tengerágyainak? Hogyan, micsoda jelekből kitapogatni szeszélyes útvonalát, milyen világösszeomlásokból, milyen Circek, milyen Poliphemosokon keresztül, micsoda magasirató zokogásban Nausikaa atyjánál, milyen szigetország, milyen Pénelopék felé ... ki tudja mindezt kihüvelyezni ? Ki tudja megmondani, hogy mi van ezekben az írásokban, s mi van ebben az emberben, a halaknak és madaraknak prédikáló Assisi Szent Ferencnek drága szelídségéből s E. T. A. Hoffmann valamelyik fantasztikus alakjának szíveket bűvöletbe ejtő diabolikus erejéből, Szent Ágoston világrejtélyeket feszegető s a keresztény igazság kapujánál alázatosan megbékélő, szívet és intellektust valami nagyszerű lelkességben egybeforrasztó szelleméből, Goethe Tassojának, a nagy akarások és kicsinyes hibák közt botorkáló zseni magányosságának tragikumából, a Mon taigne emberéből, a Renan emberéből, a hívőkből és kérdezőkből, az akarókból és lemondókból, a forradalmárból és nemes tradíciók őrzőjéből . . . keresztényből, katolikusból, filozófusból, papból, zseniből . . . emberből, emberből, emberből." És ugyanakkor és ugyanott: „Nem átlátszó, nem nyitottkönyviélek Babits Mihály lelke. S komplikált, százfazettálású a mű is, melyben ez a lélek reflektálódik. Nincs is jelentéktelen tárgyú verse, mint a legnagyobb költőknél általában Babits minden versében, mindig egész élete titkos betűi egyszerre láthatókká válnak. S milyen gazdag lélek s milyen mélyértelmű betűk. Akár Levél Tomiból című versét olvasom, melyet fogarasi magányában írt, vagy a Téli dalt, vagy a Naiv balladát, vagy Anyám nagybátyja, régi pap . . . , vagy a Csengetyüs fiú, vagy bármelyik versét, mindenik egy más, gyönyörű faragású kapu, melyen keresztül ritka szépségek boltívei alatt megközelíthetünk egy kiváló művészt s egy zsenijét keresztként hordozó embert. Megközelíthetjük ... és mégis micsoda distanciákban ! hogy öleli magához az egész világot diesen Kuss der ganzen Welt s mégis micsoda fátylas I s 4