Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)
Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről
Nem szószerinti értelemben gondoltam, hanem képletesen. Mire Osvátné: „Képzelje el! Ott állt és jegyzett." És ezek a jegyzetek — lehet tiz kötet, ha ugyan nem több — mind nekikészűlés volt egy-egy irásműhöz ; ösztönös vagy tudatos engedelmeskedés a fausti parancsnak: greift nur hinein ins volle Menschenleben, und wo ihr's packt, dort ist es interessant t Az élet minden megnyilvánulása számára esemény volt, vele történt meg: meg kell írnia, hogy okuljunk belőle. Egy kísérteties igazságú riport. Egy riport arról, hogy a miniszterelnök elkésve ér az állomásra és visszarendeli a tovaszáguldott vonatot. Ezt meg kell írnia, mert benne van a hatalmas úr — a Csák Máté — portréja, aki húsz millió ember sorsát tartja tenyerén. És meg kell írni a tiszazugi szörnyűségeket, ahol asszonyok méreggel pusztítják el férjüket, szüleiket, beteg hozzátartozóikat, és felelősségre vonni az egész magyar társadalmat, a papot, a jegyzőt,, megyét, törvényhozást, — Móricz vádirata különb az ügyészénél. Mint ahogy az ökörítói bálban, ahol háromszázan égtek benn a bál-fészerben, Móricz nem egy tűzvészokozta szerencsétlenséget lát, hanem a nép szomorú elhagyatottságát, ahol ilyesmi megtörténhet. Móriczban sok lefojtott indulatosság volt; ilyen alkalmakkor kitört. A Kelet Népében írt Zsiga egy találkozásukról Babitscsal, még az első világháború előtt, Venezia-ban. Hárman voltak: Zsiga, Janka és Babits. A részletekre nem emlékszek, csak arra a benyomásomra, hogy hű, szinte szószerinti beszámoló. Ami Móricznál természetes. Vita volt köztük az írásról, az író hivatásáról. Zsiga az irodalomnak valami nagy morális hivatást tulajdonított: az író legyen igaz és ezzel szolgálja a tömegek, az emberiség boldogulását. Vigye a népet a szabadság, a műveltség, a jólét hármas célja felé. Babits úgy érezhette, hogy ezt a célt egy vezércikk, egy parlamenti szónoklat, egy szociológiai tanulmány éppúgy szolgálhatja, esetleg jobban, s az mégsem irodalom, s a szépség titkát tehát az irásművészet feladatát a formában, a korlátokban és ezen belül gondolatok gazdagságában, eredetiségében vélte megtalálni, mindegy hogy ez a gondolat jelent-e több élelmet, jobb lakást, különb ruhát. Móricz ezt úgy valahogy fogalmazta, hogy Babits Vicenzában Palladiónak Goethe által megcsodált művészetét élvezi, ő Móricz azt nézi, hogy laknak benne. Hát persze így utólag nehéz beleavatkoznom ebbe a szép vitá-