Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

ba, de nem kétséges, ha ott vagyok velük a Garda-tónál, inkább Babits mellett foglalok állást, holott Móricz elbeszélő művészetét igazán többre tartom Babusénál, líráját nem vehetem az ösz8zevetés alapjául. Móricz moralista volt, de morálja szükségképpen folyt írása lényegéből s nem [>edig prédikátori hajlandóságából. Pedig Móriczban ez a prédikátori hajlandóság, különösen szóbeli vitákban nyilvánvaló volt; írásaiban ritkán. Viszont aki végiggondolja műveit, konstatálni fogja, hogy számos olyan novellát, drámát írt, regényt is, miknek semmi közük az emberi haladás szolgálatához, vagy csak nagyon rangrejtve. Különösen drámai műveiben; ezek legtöbbjében fontos a siker, s bár ezt legtöbbször művészi eszközökkel éri el (a nem-művésziek is vonzóak nála,) a népi érdek szolgálatával ezekben nem találkozunk. Az Árvalányok kis mestermű, de nem szolgálja speciálisan a tömegek érdekeit. Vagy egy példa novelláiból: a Szerelmes levél, jó elbeszélés, ha nem is a legjobbak közül való, élő emberekkel, ízes nyelven, de néptribun aligha használhatná meséjét a nép szellemi nívójának emelését célzó agitációnjában. S még több ilyen műve van. Elete utolsó éveiben úgy tudom mindez magának Móricznak is eszébe jutott. Örülök, hogy nem előbb jutott eszébe, mert akkor jóegynéhány kiváló írása kimaradt volna. Mint Tolsztojnál, aki ha előbb felel az általa fölvetett kérdésre, hogy mire való a művészet, akkor könnyen úgy adódik, hogy a Háború és békével adósunk maradt volna. (Már rég készülök egy nagyobb tanulmányt írni az irodalom túlbecsüléséről; a szépirodalmat értem s annak hatását az emberiség fejlődésére. Még tíz évig gyűjtöm az anyagot, s akkor egy miatyánkat mondok és nekilátok.) Zsigának (bocsássa meg Móricz Virág, ki úgy él emlékemben, mint egy kedves teremtés, bocsássa meg nékem, hogy apját néha keresztnéven szólítom) erről a Garda-tavi cikkéről még két emlékem van. Az egyik, hogy milyen gyöngéden, vonzón rajzolja meg benne Janka rokonszenves alakját. A másik: Zsiga Rivárói a Garda-tó mellett nagyon barátságtalanul nyilatkozik, unalmas, rideg kisvárosnak mondja. Bántásnak éreztem ezt; ifjúságunkban Osváttal milyen boldogan jártuk utcáit. Ha Zsiga tudja ezt, tán le sem írja becsmérlő ítéletét, mert kedves ember volt, nem emlékszek esetre, hogy barátaink közül bárkit is megbántott volna. Talán titkos jegyzeteiben.