Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

léma régen megszűnt probléma lenni. (Tisza István megírhatta nem tudom, hol - , hogy Aranyt azért becsüli többre Petőfinél, mert nem írt szerelmes verseket.) Arany János is küzdött ezzel a problémával, hiszem, hogy különösen az után, hogy Byron költészetével megismerkedett. Már az a sor is Toldi-ban, hogy „nem is lőn asszonnyal tartó.barátsága", már ez is elég bajt okozott neki, amikor a trilógia megírására szánta el magát. De meg tudta oldani Rozgonyi Piroska drámájával; odáig már nem merészkedhetett el, hogy romantikus idillt szőjön Toldi és Anikó itáliai találkozásából. Hogy voltak megkísértései, bizonyítja a Toldi Szerelmének egy félretett éneke, mely a hős lengyelországi kalandjairól szól. Ott ugyanis megismerkedik egy szép zsidóleánnyal - talán Ivanhoe-hatás —, akinek igen tetszik Toldi, de furcsa próbatételt követel tőle. Nem hogy hozza fel az oroszlánok közé ejtett kesztyűjét, hanem hogy mossa meg lábát, már ti. Eszterét. És Toldi megteszi, de egyszerre eszébe jut, hogy ez nem egy hőshöz méltó tett, s fogja a lábvízet, a lány arcába önti, s azon minutában ott is hagyja. (Nem tettem volna.) Arany jó ítéletére vall, hogy ezt az éneket félredobta; a Hátrahagyottakban talált helyet. (Héraklész kevésbé volt hős, mikor Omphalénál volt.) Az Arany utáni költők közül Reviczky elmerészkedik, kissé szentimentálisan, a Perdita versekig, Vajda János néhány sorában őszintébben, merészebben nyilatkozik meg; de az első igazán szexuális jellegű verseket Szilágyi Géza írta Tristia című verseskötete igen imponált a fiatal Adynak - , a baj csak az volt, hogy Szilágyi nem találta meg a merész téma adekvát kifejezési formáját. A nemzetietlenség vádját főleg Rákosi Jenő hangoztatta, aki az első Holnap-kötet alkalmából ír az új költőkről, kiket ,,hóbortosok"-nak mond, „hisztérikus zsenik"-nek, s akiknek értékét anekdotákon méri le, mik verseikről eszébe jutnak. Egyre emlékszek, amelyikkel Babits Fekete ország című versét intézi el: a sváb asszony csodálkozik azon, hogy schwarz is fekete, Haube is fekete s most már a Stuhlrichter is also Fekete. Egyébként a kultuszminisztérium államtitkára Baloghy Ernő próbált engem meggyőzni arról, hogy semmi értelme annak, amit csinálunk, higgyem el neki : olvassam el Babits versét,