Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

elültével beszélte el nekem, hogy ki mindenki járt el nála. Azt megtette, hogy megkérdezett engem, volna-e az ellen kifogásom, hogy ő meglátogassa Berzeviczyt s megmondja neki, hogy a GyOSz sajnálja az esetet, de semmi módja nincs, hogy nekem politikai vagy irodalompolitikai tevékenységemben utasításokat adhasson. Nem volt kifogásom. És csaknem minden affér, amit e 33 év alatt fölkavartak, — némi idegesség árán, de ilyen ártalmatlanul végződött, — spiritus flat ubi vult, vallotta a magyarság. (Ami nem jelenti azt, hogy minden szolgabíró-lélek ezt vallotta volna.) Egyébként ha már a kronológiai sorrend megzavarásával itt szólok a Berzeviczy-afférről, hadd említem meg, hogy a vita ezzel nem egészen ült el, mert Babits is válaszolt Berzeviczynek, azt hiszem ugyanezen elnöki beszéd alkalmából. A Nyugat-vitákról tervezett kötet majd előkeríti Babits írását. Ha jól tudom Berzeviczy olyasvalamit mondott, hogy azoknak nem lehet szavuk, akik „tolakodó buzgalommal" szolgálták ki Károlyi Mihály kormányzatát. Vajon ezt azokra a főhercegekre, főpapokra is értette, akik ugyancsak tolakodtak buzgalmukkal a Nemzeti Tanács körül vagy csak egyedül az írókra? Babits nem kedvetlenedett el, a villámok nem verték ki a tollat kezéből, a magyarság nem hozott ítéletet. S most ha lehet, sorrendben. Mondottuk: a Nyugat kezdetei igen küzdelmesek voltak s ha a Figyelő idején az volt a baj, hogy füzeteire rá se hederítettek, most az tette küzdelmessé, hogy olvasták őket, és észrevették, hogy a Nyugat írói helyet kérnek a nap alatt, nem is a legszerényebbet. Százfejű hidrával kellett a Nyugatnak megküzdenie: a nemzetietlenség vádjával, régi, joggal megbecsült magyar írók megtagadásával, a hagyományok iránti tiszteletlenséggel, az ért hetet lenség vádjával, a szexuális problémák túlmcrész kezelésével. A vádak között, melyek a Nyugatot Ady költészete és más írók írásai révén érték, valóban a legindokoltabb az volt, hogy a két nem egymáshoz való viszonyát nem kezeli azzal a tartóz kod ássál, amint az az Arany Jánosi hagyományok tiszteletében illett volna. A Nyugat merészebben, dinamikusabban nyúlt e problémához, mint az előző generációk tették, — már ti. Magyarországon, mert a nyugati irodalmakban ez a prob-