Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

gya az irodalom kettészakadása volt s melyet megpróbált buzgón tovább szakítani. (Ahelyett, hogy „ma nem húzunk" kiáltással ünnepelte volna a társaság 80-dik esztendejét.) Fejtegetéseinek tengelye Ady költészete volt, de az egészen megérzett a rosszallás affölött, hogy a Nyugat világa fölébresztette őt és társait egész nap tartó délutáni álmukból. Ugyanakkor, mikor elismeri, hogy Adynak „vannak versei, melyek minden érző szívbe belemarkolnak", ugyanakkor más verseiben „egy beteg fantázia", „egy beteg lélek" megnyilatkozásaira lel, „alkoholgőzt lehellő" cinikus csapongásokra stb. Aztán olajos szavakkal megvédi Adyt, hogy ő minderről nem is tehet, hanem a „kétségbeesett, lelki egyensúlyát vesztett, az életet habzsoló élvezetben feledni igyekvő nemzedék kapva-kap az Ady versein, éppen mert benne látja minden eddigi ideáljainak megtagadóját". Ez a nemzedék az, mely követi Adyt „a lelki züllés ama legsötétebb mélységeibe, amelyekbe eltévedett". Erről a beszédről írtam vezércikket Rassay Károly lapjában, az Esti Kurirban, melynek hasábjai mindenkor rendelkezésemre álltak. Nincs meg ez a cikkem, de tudom, hogy nem volt gyöngéd cikk, s olyasvalami is lehetett benne, hogy Berzeviczy ne foglalkozzon Adyval, erre semmi képessége nincs, — hogy is tudna a géniusz arcába tekinteni, mikor csizmája száráig sem tud fölkapaszkodni. Hát ami aztán jött: égszakadás-földindulás, szaladj te is |>ajtás! A kormánypárt félhivatalosa napokon át foglalkozott felségsértő cikkemmel, talán más lapok is, s a leghatározottabban követelték, hogy a GyOSz csapjon el engem. A képviselőház folyosóján felvont szemöldökű tanácskozások, hogy ki szólaljon fel, milyen rendszabályozást követeljen. Jöttek a közvetítők, hogy kérjek bocsánatot Berzeviczytől, amihez dacára, hogy idegesített a körülöttem kerekedett lárma , semmi kedvem nem volt. Aztán semmi nem lett a dologból: Berzeviczy e

lmondotta véleményét Adyról, én elmondottam véleményemet Berzeviczyről, s a közönség ezzel beérte, egyáltalán nem háborodott fel. A gyáripar sem, bármennyire is fontosnak látta, hogy kerülje a konfliktust a kormánykörökkel. Kitűnő elnököm, Fellner Henrik, akit állandóan megkörnyékeztek, hogy beszéljen rá engem a bocsánatkérésre, erre semmi hajlandóságot nem mutatott, még csak célzást sem tett erre. s csak a lárma