Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

nem is kellett szégyenkeznie öltözete miatt. Éppen nem volt vidékies, mint egyesek állítják, — bár az is lehet, hogy én nem értek ehhez. Flanel nadrágjai alul igen bővek voltak, mert fontosnak tartotta, hogy úgy hulljon lába fejére, hogy eltakarja bütykeit. Madzsar dr.-nak soha nem bocsátotta meg, hogy fogait „agyarasra" csinálta meg, ilyen hiúságai, miket nem is igyekezett titkolni, számomra szimpatikusuk voltak. Általában Ady életében sok mindenfajta ellentét simult össze. (Pld. a borgőzös Három Holló a Veres Pálné-utcai kedves lakás kékbársony garnitúrájával.) A nőírókkal szemben, pláne emberszóló beszélgetés közben, meglehetősen szkeptikus, sőt cinikus volt magatartása. Kaffka Margitot ,,a nagyon-nagy íróasszonyt" igen becsülte, „nagy író", „félelmetes barát", „derék ember" írta róla találón. De ez nem akadályozta meg abban, hogy egy levélben, mit Dénes Zsófiának írt tervezett házassága ügyében, ne írja azt: v»te intelligensebb vagy mint Kaffka Margit". Ha valaki ilyen ellentmondást bizonyított rá, akkor kajánul mosolygott, de nem mentegetőzött, nagyon életbevágó esetnek kellett lenni, hogy mentegetőzzön. Lesznai Annának Ady két verset is dedikált; az ajánlás szövegéből látjuk, hogy kiváló költőnek tartotta - ma is.az , de mint embert nem igen ismerte. De> e kettőn kívül más költőnőt nem ismert el. Mikor Alba Ne vi s költőnőnek Hét^úaá <íniű verskötete megjelent, elől egy fényképpel. az írónő erősen dekoitált portréja . Ady írt róla

1 bírálatot, neiriXsp^ pèn

! barátságosat. Melyet így fejezett be: egyébként az írónő a'hét csoda közül könyve elején hatot be is mutat. ( Emlékezetből idézem.) Erdős Renéet sem igen értékelte. Nem tudom, vajon írt-e róla, de arra jól emlékszek, hogy egy ízben, mikor a lapok sokat foglalkoztak az írónő személyével, ki betegén feküdt egy szanatóriumban, Ady egy novellát írt, mely így valahogy szólt. A szerkesztő megbízza egyik riporterét, látogassa meg a nagy írónőt a szanatóriumban és írjon erről e

gy érdekes riportot. (Az írónő nem volt megnevezve.) A riporter elmegy; a beteg szobája tele virágokkal, minden szép körülötte, az ágya legszebb, s az -írónő szenvelegve beszél aa érdeklődésről, mely iránta megnyilvánul. A vége az, hogy a riporter megveri a nagy írónőt. Hogy így fejeződik be a no-