Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

Hogy a nálam volt kéziratokon voltak-e lényegesebb változtatások, s hogy azok konstatálhatók-e, mert a változtatásokat alapos törléssel tette olvashatatlanná, azt nem tudom. Lényeges változtatások aligha voltak, mert azokra emlékeznék. (Legalább így vélem.) Arra például emlékszek, hogy az Elfogyni az ölelésben című versének refrénjét, mely eredetileg ,,így akarom" volt, kijavította ,,ezt akarom"-ra. S arra is, hogy Az elhagyott kalózhajókn&k eredetileg más volt a címe, de hogy mi, azt nem tudtam kibetűzni. Ha távol volt Budapesttől, nagyon elvárta, hogy nyilatkozzak verseiről; leveleiben állandó volt a reklamáció, hogy ,,még semmit sem írtál utolsó verseimről". „Ha gyöngének találtátok cikkemet írja egyik levelében — mért adtátok le; én mindig azzal a bizalommal küldöm be, hogy ti vigyáztok, nehogy kompromittáljam magamat." Nietzsche írja valahol, hogy a zseni állandóan produkál; kiválót, középszerűt, gyöngét, s judicium dolga, hogy mit visz a nyilvánosság elé. Ady pontosan tudta „nagy verseiről" Osváttól ered ez a kifejezés, — hogy nagy versek, de nem volt szíve ahhoz, hogy egyetlen versét is elejtse, vagy csak ritka esetben, még ha tudta is, hogy nem tökéletesek. S igaza volt. Számomra nincs is jelentéktelen verse; a leggyengébbekben is találok egy színt, egy hangot, egy mozdulatot, melyből ráismerek: ez ő! Osvátot szerette, de minthogy nem mondhatta kizáróan a maga emberének, ez a szeretet afféle gyűlölet-szeretet volt. „Van-e Osvátnak egy új félistene?" kérdi egyik levelében, aminthogy Osváttal szemben soha egy maliciózus megjegyzéssel adós nem maradt, éspedig nemcsak a nekem írt levelekben, de vele szemtől-szembe sem. Osvát az ilyen támadásokon igen tudott nevetni, s ezzel élüket vette. S amikor a párizsi Bakonyban, a rue de Constantinople környékének valamelyik bistrójában, ahol Révész Bélával együtt búslakodtak, Ady kiöntötte minden panaszát a Nyugatra, hirtelen ceruzát fogott és megírta nekem: mondjam meg Osvátnak, hogy neki Adynak — módjában áll bármely percben új revűt indítani, s hogy vegyük ezt komolyan. Nem vettük, ő se vette. (Végtelenül sajnálom, hogy idézeteim nem szószerintiek, de állítom, hogy csaknem szószerintiek és értelmük teljesen hiteles.) Egyik levelében arra kér, hogy ajánljam Osvát figyel1)4