Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

mébe az ifjú Wlassics Gyula verseit, s hozzáteszi: „mindenesetre, ha ő csak Karinthyt kedveli, küldje vissza a verseket. Jó versek." Egy másik levelében, Párizsból azt írja: „ha hazamegyek is, nektek nem alkalmatlankodóan fogok viselkedni; hiszen egy idő óta annyi a zseni, s annyira szükség volna Ady Endre kidobása. Nagyon kérlek, ne végy magadra személyesen túlsókat e félszemrehányásokból; én tudom, hogy még talán te vagy a legjobb emberem a Nyugatnál." S így tovább, anélkül, hogy halála napjáig egy percre is megszakította volna kapcsolatát a Nyugattal. Az utolsó szakítási kísérlete, ha ugyan az volt, 1918-ban történt, amikor Ady Lajos a nagybeteg testvérbátyját elvitte Milotayhoz, de ezért már aligha tehetjük Adyt felelőssé. Egyebekért sem. Érdekes és megint csak Ady kiváló ítélőképességét bizonyítja, hogy az Osvát- Hatvány afférben, ami igen megbontotta a Nyugat sorait, Ady nem állt Hatvány mellé, dacára, hogy viszonya vele barátibb volt, mint Osváttal és anyagi érdekek is ezt javalltak volna, hanem Schöpflinnek Párizsból — Gellért idézi ezt egy Schöpflin Aladár hagyatéka című műből - azt írta: „Osvát nagyszerű ember, nemes s finom, érdemes, aki hitt, dolgozott, prédikált már előttünk. Nem tudnék nála jobb szerkesztőt, de irodalmi pápának nem vállalom, s ez úgy, közös szent ügyünk érdekében kötelessége egy csöppet tranzigálni ... s ne rugdossa Hatványt csak azért, mert Hatvány milliomos". De így ír Ady Párizsból Hatványnak is, aki ót levélben informálta: „Tudod nagyon jól, hogy hol tréfásan, hol komolyan én bírálgattam legsűrűbben s legkegyetlenebbül Osvátot. De lásd - minden szavadat aláírva —, Osvát igazán Kzinte-szinte Keresztelő Jánosa a mi ügyünknek, s ne legyünk Salomék . . . Előkelően, amit tudsz, kapcsold ki személyes rosszérzéseidet, s honoráld engedékenységgel, amit én biztosra veszek: az Osvát engedékenységét. Lektorral nem oldbfctó meg a dolog, s szerkesztőnek ma még sincs jobb Osvát8 ha Ady e kérdés körül keletkezett vitában úgy nyilatkozott a Világban, hogy „természettudományos alapon se lehetséges, hogy jobb, igazabb magyar lírikus jöhessen harminc n(

;£yven évig nálamnál s erősebb irodalmi forrongás a mienkéne

' akkor meg kell állapítanom, hogy Ady tétele, akár ter-