Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

mink, hogy ami emelkedettség, becsületes akarás, igazi tehetség a Nyugat nevében szublimálódik, az Babits Mihálynál, Móricz Zsigmondnál szintén jó kézben van. A priori ezt csak a rosszhiszeműség vonhatja kétségbe; a posteriori, ha egy-két évfolyam kikerül kezük alól, mindannyiunknak megvan a kritikára jogunk. És ha Ignotus azt mondja, hogy „nem haltam meg, itt vagyok és szemmel tartom, aki a helyembe ül", akkor azt válaszolhatjuk: hála Isten, hogy így van, hála Isten, hogy él, nevel, teremt, gyönyörködtet; ami azonban az ellenőrzést illeti, erre vagyunk még itt egynéhányan, én is, Babits is, Móricz is, Gellért is, mások is, sőt meg vagyok győződve, hogy éppen Ignotus számára ez a hivatal sinecura lesz. Ami pedig az előadás végén foglalt azt a felhívást illeti, hogy a közönség forduljon el a Nyugattól (egy kissé az is benne van, hogy fizessen majd elő egy alapítandó új lapra), abban bevallom, nem az eltérítési kísérlet fáj a Nyugat két évtizede elvan közönség nélkül, tisztán az írók erejére támaszkodva, de az fáj, hogy e felhívás Ignotustól ered. AZ ELSŐ SZÁM A Nyugat 1908. január 1-én megjelent, címlapján Beck ö. Fülöp szobrász kitűnő Mikes-plakettjével. A bevezető cikk beszéltünk róla Ignotus: Kelet népe volt, a Nyugat hitvallása: az irodalom kapujára kiszögezett pontozatok. Ha egy szokatlan igazság hirdetése rebellió, akkor ez rebellis írás volt. És rebellis írás Ady Endre Magyar Pimodári]u,. ,,Tas Péter vagyok mutatkozik be harminchét esztendős, meglehetősen fáradt ember, költő vagy mi az ördög, az engem már nem érdekel. Távol élek mindenkitől (...) s a napi boromat és pálinkámat túrom meg magam mellett". S ez a Tas Péter Ady alteregója ,,az alkohollal, érzésekkel és versekkel élő ember, a szeszelves impulziók szeszélyes beteg akrobatája" lázadoz, nemökölrázón, még csak nem is borközi állapotban, minden ellen, amit ez a magyar glóbus valakinek adhat, vagy valakitől megtagadhat. Néha lázadoz, néha rezignál, hárfáját már fölakasztotta, hárfáját már leakasztotta. . . Csokonai Vitéz Mihály segíti ebben, aki ,,az egyén isteni felsőbbségét magvarul érezte".