Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)
Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről
keszto azokat a tiszta légkörű hagyományokat, melyek Osvát egyénisége nyomán e folyóiratot körüllengik, s bármennyire is sáfárjai kívánnak lenni annak az emelkedett szempontú irodalompolitikának, melynek klasszikusa éppen Ignotus, egészben mégis két egymástól és mindenkitől különálló nagy magyar író veszi kézbe az irányítást, két különösen érdekes veretű egyéniség, sajátos ízléssel, látással, lendülettel s nyilván fogyatékossággal is, ezek szükségszerűen más valamit fognak csinálni, mint amit Osvát csinált, aminthogy Ignotus is feltétlen mást csinált volna, jobbat vagy rosszabbat, de mást: ám lássanak hozzá függetlenül, szabadon, minden megkötöttség nélkül, és ha már ilyen nagy áldozatot hoznak kísérletükért, ne kösse őket még egy főszerkesztői név sem, mely minél tartalmasabb, annál inkább kötöttség. Két ilyen különfajta egyéniség, amit Babits és Móricz az életben és irodalomban jelent, egymás számára amúgy is gátlás, megkötöttség, megalkuvás; — más kötöttség ne legyen számukra e folyóiratnál, és én voltam (mint részvénytársaság, mint kiadó vagy más hasonló gaz minőségben), aki proponáltam, hogy vegyük le Ignotus nevét. Sőt vállaltam, hogy ezt vele barátilag úgy intézem el, hogy ebből semmi sértődöttség ne keletkezzen, és megnyerem továbbra is munkásságát a Nyugat számára, mely nélkül Babits, Gellért, Móricz és jómagam nehezen tudtuk a Nyugatot elkép zelni. (Hány francia miniszterelnök és miniszter végezte tovább a maga felelősségteljes munkáját, holott előzően a közt ár saság elnöke volt.) És ezen a ponton tévedtem (hozzájárult a dolog elmérgesitéséhez, hogy emellett még későn is szóltam Ignotusnak, amikor a Babits Móricz kombináció már meglehetősen realizálva volt), mert Ignotus e sértés után s hogy valami sértés e vagy sem, azt valóban a sértett egyéni érzése dönti el és nem a másik fél jó vagy rossz szándéka nem volt hajlandó a Nyugatba tovább dolgozni, és nem volt hajlandó Nyugatnak elfogadni azt a folyóiratot, mely az ő névjegyzése nélkül kerül a közönség elé. Ami gáncs, vád, szemrehányás Ignotus előadásában elhangzott, az tulajdonképp senki mást nem illethet, mint engemet. Végtelenül sajnálom ezt, mert legjobb barátomnak szereztem keserű órákat ezzel, kényszerítettem, bár akaratlanul, j'aecuse-ével a fórumra, és hajszoltam igazságtalanságokba