Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

tésébe bekalkulálta, e réven Ignotust megint oda állíthatta volna, ahová való, s ahová, amíg ő él . . . más nem is való". Világos beszéd, ha Babitsnak és Móricznak van arravaló pénzük, hogy lapot tartsanak el, akkor ebből szükségszerűen adódik az a kutyakötelességük, hogy . . . Nem folytatom, komédia volna tőlem, s rosszul hálálnám meg Ignotusnak irántam mindenkor tanúsított és nekem mindig nagyértékű barátságát, ha most gyöngédségből, úgy mutatnám, hogy ezt én is úgy érzem, s nekem is az a meggyőződésem, hogy Móricznak, Babitsnak komoly anyagi áldozatok árán is kötelességük lett volna Ignotust odaültetni, ahová szerinte senki más nem való. Én nem érzem ezt így, de különben is kár erről vitatkozni, mert az egész igényper arra a helytelen premisszára van felépítve, hogy ,,a magyar klasszikusoknak pénzük van". Hát higgye el nekem Ignotus, hogy ezeknek a mindenféle erkölcsi és szellemi inferioritásban marasztalt magyar klasszikusoknak éppen úgy nincs pénzük, mint neki, hanem egyszerűen azt csinálják, amivel huszonhárom esztendő előtt a Nyugatot és azt megelőzően a Géniuszt és a Figyelőt elindítottuk, hogy ingyen szerkesztik a lapot, egy krajcár fizetség nélkül írnak bele, kölcsönpénzzel fizetik a papirost és nyomdaszámlát, s ezenkívül naponta órákat töltenek el azzal, hogy a kiadóhivatal feladatát is elirányítsák. Csoda nem történt, a klasszikusoknak sem a maguk, sem mások számára nincs pénzük, s mikor átadtam nekik a Nyugat kétharmadrészét, akkor bizony nem az történt, hogy a Nyugatot „magukhoz váltották", ami magyarul azt jelenti, hogy ón valami kitűnő vásárt csináltam velük és a Nyugattal, hanem az történt, hogy hárman összeálltunk, vállaltuk a lap adósságait, vállaltuk jövőbeli deficitjét dolgozunk ingyen, csak azért, hogy a Nyugatot átmentsük a jövő nemzedéknek, talán éppen annak, mely előtt Ignotus leleplezett bennünket, és úgy mentsük át, ahogy ezt a folyóiratot Ady, Ignotus, Osvát, Babits, Móricz s még néhány kiváló tárHuk az elmúlt emberöltő alatt megcsinálták. így jött létre a Babits Móricz kombináció, és én boldog voltam, hogy létrejött, és hogy a magyar irodalom két ilyen büszkesége folytathatja ott — persze a maguk egyéni módján ahol Osvát és Ignotus abbahagyták. És én azt gondoltam magamban: bármennyire is respektálni kívánja a két új szer-