Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Agárdi Péter: A szocializmus mint költészet

olyan jelentős marxista kritikusok, akik jobban felismerték a kommunista József Attila költészetének igazi arculatát, mint a kommunista párt „irodalmár" tagjainak többsége. A szektás-proletkultos kritika néhány kérdése Nem azonosíthatók mechanikusan egymással a marxista kritika „baloldali gyermekbetegségéinek különböző típusai: a történelmi körülmények, a konkrét viták, az egyes nézetek korabeli funkciói miatt árnyalt értékelést kívánnak. A különbségek ellenére is szembetűnő azonban néhány közös módszertani, kritikatörténeti sajátosság. A szektás-balos kritika tagadja a párt, a mozgalom napi politikai gyakorlata, álláspontja, valamint a művészi világkép, az irodalmi érték közötti dialektikát. Agitatív, termelési, illetve pedagógiai szempontok alapján, a szerző (sokszor vélt) magatartására hivatkozva ítélkezik a müvek felett. Vagy ha valamelyest oldódik is ez a merev összezárás, ha elvetik is már a rágalmakat és a közvetlen politikai minősítést, ha tehát már csak a művészi világkép, az irodalmi szféra érdekli is e kritikusokat: maga ez az irodalmi mérce mégis rendkívül leegyszerűsített marad, tematikai és agitatív szempontokat emel közvetlenül művészi értékké. Ha a politikai minősítés szempontjából, főleg pedig emberileg, a költő illegalitásbeli megítélése terén van is lényeges különbség: kritikatörténetileg ugyanaz a hibás logika, balos esztétika érvényesül a szektás kritika mindkét „fokozata", típusa esetében. A pártosságnak, a mozgalom és a művészet dialektikus összefüggésének népfrontos, illetve 1956 utáni alkotó marxista értelmezése felől „könnyű" ma elmarasztalni a korabeli balos kritikát. De nem tehetjük ezt árnyalatlanul, doktriner módra. Hiszen egyrészt a munkásmozgalom valóságos helyzete, az illegalitás és az emigrációs lét szorítója, a nyílt jobboldali terror és a nem kevésbé nyílt opportunizmus sok tekintetben eleve és szükségszerűen meghatározta nemcsak a kommunista párt politikáját, de irodalomszemléletét is. Vagyis szinte szételemezhetetlenül keverednek itt a történelmileg jogosult, szükségszerű és a túlzó, szektás elemek. Másrészt kétségtelen, hogy a 30-as évek derekától — a népfront-stratégia bázisán - megizmosodó dialektikus szemléletű, realizmus-elvű irodalomszemlélet is csak a korábbi periódus (és a kortárs vitapartner) „nyersebb", „harcosabb" irodalomszemléletére építhetett. A megszüntetve-megőrzés, a vitatva meghaladás értelmében, — ha nem akart a polgári szemlélet eklekticizmusába csúszni. De lássuk a József Attilával kapcsolatos tényeket. Köztudott, hogy a 20-as évek végén József Attila bekapcsolódott a Bartha Miklós Társaság munkájába, szerepe volt a Társaság balratolódásában, viszont akkori írásaiban, cikkeiben jelen van a Társaság ellentmondásos ideológiájának néhány vitatható, népies-nacionalista gondolattöredéke is.

13 Lírája azonban - jóllehet ekkor még nem tekinthető persze kiforrott szocialista realista költészetnek — » Lásd: JÓZSEF ATTILA összes Müvei. III. köt. Bp. 1958. Sajtó alá rendezte- SZABOLCSI MJXLÖS. 284. (A továbbiakban JAÖM III )