Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Szabolcsi Miklós: Az irodalmi konstruktivizmusról
duktumról beszélünk. Olyan emberek produktumáról, akik összetettségükben a társadalom képességeit reprezentálják egy fejlődési vonalban a kommunista politikussal, a feltalálóval és a konstruktőr technikussal. Legkiváltképpen ezzel az utóbbival. És a technika fejlődésének ez a felismerése és a vele való összedolgozás szükségességének a kihangsúlyozása adja meg jelentőségének egyetemes értékét. A konstruktív művész, konstruktív ember; szerintünk ma a legtisztább forradalmi típus. Mert, amint már mondottam, ha eddig az uralkodó osztály rendszerének a megbontására irányuló cselekedet volt a forradalmi, ma, a kapitalizmus végső felbomlási periódusában, egy új egység, egy szocialista egység megteremtésére irányuló cselekedet a valóban s a kor értelmében végrehajtott forradalmi tett. Ma már a csak politikai eszközökkel való méricskélés nem sokkal nagyobb jelentőségű ténykedés a csak önmagáért való »mükincsek« gyártásánál. A politikusnak észre kell vennie, hogy a politika, mint szakma, nem a termelés szakmája, hanem csak az alkotások és csinálmányok, szóval a társadalom kulturális és gazdasági produktumainak ilyen vagy olyan kisajátításának az irányítója. És észre kell vennie a forradalom menetébe és milyenségébe szinte döntő erőként bekapcsolódott új tényezőket s köztük a technikát és a konstruktív művészetet is. A kommunizmus pártja nem élheti le napjait még a mai átmeneti időkben sem egyoldalú politizálgatásokban vagy csak a jövőre esedékes politikai cselekedeteinek oktalanul »pontos« és bizonyára részleteiben téves, mert nem a helyzet milyenségéből következő kicirkalmazásában. Az ő feladata a kommunista-konstruktív erők egységesítése. Tisztában kell lennie azzal, hogy az ember boldogabb, emberibb életének a megteremtése, ami a kommunizmus célja, nem kizárólag politikai cselekedeteinek következménye." 13 * Kassák részéről a végső összefoglalás a konstruktivizmus kérdésében a sokat idézett Az új művészet él! című írása, amely 1926-ban a Korunkban jelent meg. 14 Itt még az eddigieknél is nagyobb távlatba állítva szól az új művészet addigi izmusairól és még határozottabban szögezi le, hogy az új ember adekvát művészete a szintetikus, egységbe hívó konstruktivizmus: ,,A mi korunk pedig a konstrukció jegyében született s így magától értetődik, hogy a bennünket kifejező új művészet csakis a konstruktív művészet lehet ... a konstruktivizmus önmagában megtisztultan az építés, az új egyensúly-állapot előkészítésén dolgozik." És ezúttal még pontosabban megadja a konstruktivizmus stiláris jellegzetességét: ,,Mondrian Hollandiában és Malevics Oroszországban, nyilvánvalóan a kubizmus eredményei nyomán, eljutottak a négyszöghöz, mint a kollektív világnézet formai megtestesítéséhez ... a kollektív világszemlélet a stabilitást szuggeráló, a hierarchia nélküli, a mennél szélesebben szétterülni akaró négyszögben és nem kevésbé a tiszta, nüanszírozatlan színekben es feldíszítetlen síkokban találta meg művészi kifejezőjét ... A művészetet mint mindennapi életünk feldíszítését tanultuk megismerni... És nem félünk a házak tiszta konstrukciójától. Az átlátszó, sima üveglapot, az esztergapadon fényesre csiszolt acélgolyót többre m L m. 37.-39. « Korunk, 1926. 3. sz. 89 102. Újraközlése Az izmusok története bevezetőjeként. Bp. 1972. 7 - 28. (A korszerű művészet él cimmel).
