Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Kontha Sándor: Uitz Béla
művészetről, a művész és a művészet feladatáról alkotott nézeteinek változását, illetve kialakulását. A Tanácsköztársaság idején folytatott tevékenységéről, magatartásáról Beck ö. Fülöp emlékirataiban, 6 továbbá Ék Sándor visszaemlékezéseiben 7 is olvashatunk, de legszemléletesebben (és a Károlyi korszakra is visszanyúlóan) Kassák eleveníti meg az akkori Uitzot: „Uitz, akivel mostanában keveset találkoztunk, a festők között élt és alaposan nekivadult. Nem volt tudományosan képzett szocialista, de jól érezte magát a radikális légkörben, napokon át szaladgált, titokban tárgyalgatott és hangosan szónokolt. Nem válogatós a szavaiban. Úgy mond ki mindent, ahogyan azt elgondolja, a kiejtése nyers és provokáló. Emlékszem rá, a Károlyi időkben egyik gólyavári előadásunk alkalmával ő is beszélt az emelvényről és majdnem verekedésre került a sor. A nyilvánosság előtt, akkor még nem nagy dicsérettel járt a kommunizmus mellett agitálni és ő fölállt, hogy előadja egy hosszú, problematikus írását a kommunizmus és a művészet egymáshoz való viszonyáról. Olyan volt ez a fogalmazvány, mint ő maga, darabos, kuszált, rajongó és támadó s alig olvasott föl néhány mondatot a piszkos, elgyűrődött lapokról, máris két részre szakadt a hallgatóság. Mellette és ellene kiabáltak, de ő nem hagyta magát félretolni. Elmondott pár okoskodó mondatot s aztán rávágta: — Ezért kell a kommunizmus ! Aztán tovább beszélt és megint beleharsogta a terembe — Ezért kell a kommunizmus !" 8 Nem fér kétség hozzá, hogy a leírás — a megvilágítástól függetlenül — hiteles. Lényege tökéletesen egybevág Uitz későbbi visszaemlékezésével, amelyben egyebek között a Ma körében jelentkező elvi ellentétekre utal: „Persze már tizennyolcban jelentkeztek azok az ellentétek a „Ma" csoportjában, melyek később, a bécsi emigráció idején szakadáshoz vezettek. írtam egy cikket a művészet és a társadalmi mozgalmak viszonyáról. Lényegében arról volt benne szó, hogy az igazi forradalmár a párt harcának megszólaltatója és részese ... A cikket nem engedték megjelenni." 9 Uitz tehát nemcsak alkotott: teoretizált is. „Alapjában helytelen és a végleges kifejlődést kötő szempont, hogy a művész ne beszéljen, hanem alkosson, dolgozzon ... Lehetetlen, hogy a legnagyobb korokban is csak dolgoztak és dolgoztak volna. Lehetetlenség, hiszen a legnagyobb mestereknél az ő szellemi életük is legintenzívebben a tapasztalatokban, a szóban, az észrevételek kicserélésében, megvitatásokban, problémák megformálásában és kiélesítésében kulminál" - írta a Má-ban. 10 Teoretizáló hajlama élete végéig nem csökkent, de ezen a téren mindvégig az és olyan maradt, amilyennek Kassák festette: darabos, kuszált, rajongó és támadó. Elveiben viszont tántoríthatatlan. Tántoríthatatlan abban a meggyőződésben, hogy „az igazi forradalmár a párt harcának megszólaltatója és részese". Ma már tényszerűen állapíthatjuk meg, « Rippl Rónai József emlékezései - Beck ö. Fülöp emlékezései. Bp 1957 323 - 324 7 EK SÁNDOB: Mába érő tegnapok. Bp. 1968. 49 - 56 • I. m. 8. köt. 65-66. ia^ SzA í ,8 IT 1,i: Művészélet a forradalomban. Beszélgetés Uitz Bélával. Népszabadság, 1 yoo. marc £» í. 10 Ma, 1918. 2. sz. 27.
