Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Kontha Sándor: Uitz Béla

hogy útját ennek az elvnek következetes szolgálata cseppet sem tette simábbá; nem ez volt a könnyebbik út. Kassák elismeréssel emlékezik meg Uitz tanári tevékenységéről, melyet mint a Proletár Képzőművészeti Tanműhely vezetője végzett a Tanácsköztársaság idején, de minden más ténykedését görbe szemmel nézi. Egyik találkozásukról elmondja, hogy Uitz éppen Tintoretto reprodukciókat nézegetett, tele lelkesedéssel, csodálattal a kompozíció, a ritmus tökéletessége láttán. „Ez a kollektív szellemű piktúra! .. . Tintorettóban az egész mindenség benne van" — mondta. Kassák a továbbiakban így folytatja ennek a látogatásnak a leírását: „Egy ideig még beszélgetünk a mindennapi ügyekről. Nem sok érdekes megfigyelése van, annyira beleveszett önmagába, hogy alig veszi észre a külső eseményeket. Dolgozni szeretne. — Tele vagyok izgalmakkal — mondja —, valami nagyobb kompozíciót szeretnék csinálni. Valamit a Tanácsköztársaság részére, freskófélét vagy ilyesmit. Ez már Tintoretto hatása, gondolom, de erről nem beszélek ... Még mindig helyesebb, ha belefeledkezik a festésbe, mintha izgalmában kint ágál a piacon .. Uitz maga úgy emlékezik, hogy az alkotómunkára kevés ideje jutott. A Művészeti Direktóriumban, a művészeti dolgozók szakszervezetében játszott szerepe s főleg a fiatalság oktatása, nevelése ereje nagy részét lekötötte. Néhány jelentős mű azonban így is született: az ismert Vörös katonák előre felírású plakátja (erről azt mondja, hogy egy délelőtt, előtanulmányok, vázlatok nélkül készítette), a csak emlékezések alapján ismert május elsejei dekoráció („az utolsó percben, rövid idő alatt kellett megfestenem"), valamint a későbbi emigráció idején befejezett freskótervek a Munka Háza (Parlament) részére. A halott Liebknechtet ábrázoló rézkarca nemcsak a fordulatot jelző tematika miatt jelentős. Fordulatot, illetve továbblépést jelent a megoldás is. A kereteket feszítő monumentalitás, az ábrázolt figurát hatalmassá növelő erőteljes fogalmazás Uitz korábbi müveinek is sajátossága volt. A minden spekulációt, előre megfontoltságot nélkülözni látszó, ösztönös rátalálást mutató, a primer indulat lázában fogant lapok után azonban itt tudatos képépítéssel, a tér- és formaviszonylatok átgondolt alakításával találkozunk. A nagyobb elvonatkoztatást, a fokozott átírást nyilvánvalóan a téma is inkább lehetővé tette: nem természeti élmény, nem látvány inspirálta. Ha az indulat, a gyilkosság feletti felháborodás, a mozgalommal vállalt szolidaritás érzése elsődleges szerepű is a mű megalkotásában, a kifejezés hogyanját és mikéntjét nem az ösztönösség határozza meg. Az átlósan fekvő, félprofilba forduló, lehunyt szemű fejet mintha fémből kalapálták volna. A homlok, orr, arc élesen megvilágított formái mértani alakzatokként domborodnak. A fényelosztás, formatagolás hasonló az említett második önarcképhez, de annak lágy festőisége itt tömény plasztikává alakul. Az arcformák és a fej körüli drapériák éles fény-árnyék kontraszttal való érzékeltetése, a kihegyezett vonalak kemény ritmusa az egész kompozíciót súlyos, komor, drámai hatásúvá teszi. » I. m. 8. köt. 68-69.