Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Baróti Dezső: Radnóti Miklós és a proletárköltészet

oka, ahol még mindig párásán gőzölögnek a „gazdagok szusszantó tálai", az igazakat viszont ,,a naptól is lécekkel óvják", s ahol a költő és kedvese „fiatal élete" mindig a tilosban lőtt „szép nyúl" sorsára van kárhoztatva. Egyéb verseibe is több társadalmi helyzetre vonatkozó konkrét utalás vonult be, mint az előzőkbe, ami lázadásának erősbödését és egyben ars poeticája politikusabbá válását mutatja. Alighanem ezzel függ össze, hogy az önarckép jellegű mondanivaló egyik-másik versében az egyes számból többesszámba tevődik át, mintha már nem elégednék meg azzal, hogy csak saját sorsa felől panaszkodjon, most már az „egész nép nevében" akar szólni: Fulladunk a borba ízetlen szalonnás kenyér szánkba ragad és lábaink eloldott csoszogása hangzik imának a csillagos égre ha esteledik: mert hangosodnak rossz, vézna kutyák és féloldalt billen gazdag zsákokban a zsákmány ! (Kedvetlen férfiak verse) A kötet további újsága, hogy tájképei már gyakran politikai mondanivalóval telítődnek, legszembetűnőbben talán a Hajnali elégia néhány sorában, ahol az előző kötet még csak sejtelmesen borongó, sötétes árnyékai most dühös elkeseredéssel komorlanak felénk. A több strófás vers egészén azonban mégis egymásba oldódó, sötét-világos érzelmi vonalak futnak végig: a sötét a jelen idő „fekete kenyere", a világos, sőt kivilágló a forradalmas jövőnek az a hajnalodása, amely felé a vers mindkét érzelmi zónát egybefogó sorai is kitárulnak: kiteljesedett nyomorunk fölött vörös hamvakkal visszük szét hajnalodó életeinket ! A kötet legszebb versei közül való a Télre leső dal tájának is az újsága, hogy a képek által hordozott jelentéseket most már félreérthetetlenül társadalmi kicsengésű értelmezésekkel hangsúlyozza: a hattyastavak a „gazdagok hatytyastavai"-vá szélesednek, a virágok „vörössé" forradalmasodnak, s az első strófának a költő életkedvét hordozó nyári boldogsága a második strófára a szegény szerelmesek sorsának megoldatlansága miatt komorul ősziessé: Nyár volt pedig; de szegény menyasszony és vőlegény előtt most sem nyílott ki eletük rózsafája, kék májusunk vörös orgonát dobált fiatal díszül kalapunkra: már hóba bukó esők tarka színeink nyomorítják s takarót vár a fészkes vetés ! Társadalmi helyzetkép igényével fordul viszont a falu felé a Keseredő indulatot hordozó soraiban. A komor versek közé tartozik ez is, talán ez a legkomorabb valamennyiök között: növekedő nyomoruktól való félelmükben magzataikat meggyilkoló parasztleányokról szól. Tragikus alakjaikat néhány egyéb, szintén a paraszti nyomort szuggeráló nyers kép veszi körül („holdas