Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Szili József: A művészeti visszatükrözés szerkezete Christopher Caudwell és Lukács György esztétikai rendszerében

tudatosságnak. Helyenként az összefüggésből világos, hogy az öntudatról van szó; a fordító nem ment el odáig, hogy ezt a jelentésváltozatot külön szóval érzékeltesse, s ez nemcsak érthető, hanem kifejezetten indokolt eljárás, hiszen itt már a gondolatrendszert tekintve a fentinél jelentősebb különbséget kellene indokolnia, ami messze túlmutat a szöveg nyelvi értelmezésén. Ügy látjuk, hogy a fordításban főleg a „tudatosság" kifejezés az, ami érzékelteti, hogy a szövegben nem egyszerűen a tudatról mint a külvilág visszatükröződéséről van szó, hanem arról a szubjektív momentumról, belső emberi viszonyulásról is, amely a tudatit — az eszméket és érzelmeket egyaránt — tudatossá emeli. Noha a marxista esztétika korábban is evidenciaként kezelhette volna, csak az utóbbi évtized vitáiban vált igazán nyomatékossá az a tétel, hogy a művészet nemcsak visszatükrözi a valóságot, hanem maga is valóság, része az emberi valóságnak, illetve — Caudwell szavaival — „az ember egyik valósága".

139 Caudwell ezt a valóságosságot a művészetnek az emberi gyakorlat mozgásába való beiktatásával is állandóan érzékelteti. Ez bizony más, mint a dogmatikus esztétikák ismeretelméleti — mint mondottuk a marxista ismeretelméletet egyoldalúan, elégtelenül értelmező — feltevései. Caudwell hangsúlyozza: „A tudományt és a művészetet mesterségesen elválasztjuk az élettől, ha ideológiai szférákként jelenítjük meg őket. De ha gyakorlatnak, átérzett és megismert tapasztalatnak tekintjük őket, akkor megállapíthatjuk, hogy lépten-nyomon a természettel való küzdelem szülöttei."

140 A művészet valóságossága egyfelől realitástartalmára vonatkozik, arra, hogy a művészet a „belső valóság" adekvát visszatükrözése, másfelől tárgyiasságának formájára, arra, hogy nemcsak a szorosan vett műtárgy, a műtárgy nyelvének megfelelő jelrendszer létezik a tárgyiasság társadalmi formájában, hanem a legtöbb vele kapcsolatos emberi, társadalmi viszony is, amellyel teljes és konkrét hatását közvetítheti. Emlékezetesek a „szép" és más esztétikai kategóriák természeti vagy társadalmi objektivitásáról szóló viták, amelyek még nem régen is folytak nálunk és a Szovjetunióban. Ezekben végül is az az álláspont kerekedett felül, hogy az esztétikai objektivitása társadalmi objektivitás a rá jellemző materiális közvetítéssel.

141 Caudwell következetesen ezt az álláspontot képviselte, nem egyszer meg is nevezte és definiálta a maga, e vitáknál jóval korábbi keletű fejtegetéseiben. Caudwellnek azzal a nézetével is egyetért ma a marxista esztétika, hogy a művészet nem redukálható a valóságról nyújtott szemléleti képre, s nem is kapcsolható össze vele minden fenntartás nélkül, hiszen a művészetek egyikében, másikában éppen olyasmi dominál, amit Lukács György „világnélküliségnek" és — más vonatkozásban — „meghatározatlan tárgyiasságnak" nevez. Közismert tény, hogy hosszú időn át ez nem volt ilyen világos. A szemléletes ábrázolás, a szemléleti kép mint a lényeg és jelenség valamilyen irányú 134 L. a 137. sz. jegyzetet. 110 CACDWILL: I. m. 191. 141 A „természetiek" és a „társadalmiak" vitája (aszerint, hogy a Szépnek természeti vagy társadalmi objektivitást tulajdonitottak). L. SZIKLAI LÁSZLÓ: Szovjet viták az esztétikumról. Kritika, 1964. 3. sz. 42-46. - V. V. VANSZLOV: A szép problémája. Bp. 1958. L. N. SZTOLOVICS: A szép kategóriája és a társadalmi eszmény. Bp. 1974.