Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Szili József: A művészeti visszatükrözés szerkezete Christopher Caudwell és Lukács György esztétikai rendszerében
AZ ILLÚZIÓ ÉS VALÓSÁG FOGADTATÁSA Annak a forradalmi fellendülésnek, amely a harmincas évek angol irodalmán is maradandó nyomokat hagyott, legkiemelkedőbb elméleti alkotása Christopher Caudwell (Christopher St. John Sprigg) Illúzió és valóság című műve. 5 Jelentőségét az angol marxisták és haladó irodalmárok már megjelenésekor felismerték, és a későbbiek folyamán más országok marxistái körében is számos méltatója és bírálója akadt. Mégis az a benyomásunk, hogy ez a marxista szándékú költészetelméleti és általános művészetelméleti alapvetés nagyon nehezen találta meg útját a marxista tudományosság fő áramlatához. A dogmatikusnak nevezett időszakban a mű „problematikus" vonásai keltettek gyanakvást, utóbb pedig alighanem Caudwell dogmatikusnak tetsző módszerei és következtetései nehezítették meg befogadását. Nem egy megállapítása, amely a maga korában önálló és eredeti felismerésnek számított, ma már esztétikai közhelyeink közé tartozik, de nem az ő műve révén vált ilyenné. Lehet, hogy nem különösebb felfedezői érdem, hanem inkább a marxista megközelítésből következő koherencia bizonysága, hogy másoktól függetlenül ismert fel olyan tételeket, amelyek — úgy látszik — a marxista esztétikai gondolkodás legmaradandóbb állományát alkotják. Viszont még a róla szóló híradásokban is alig akad nyoma annak, milyen fontos, nem egyszer úttörő szerepe volt e problémák felvetésében és megoldásában. A marxisták között voltak és vannak lelkes hívei. Gyakori azonban a csupán látszólagos elismerés, az inkább a spanyol polgárháború hősének, a fiatalon elesett zseninek, mint a marxista esztétika egyik legjelentősebb képviselőjének szóló tiszteletadás. S talán nem túlzunk, ha ezt mondjuk: a közöny vagy az elutasítás korlátait egyetlen időszakban sem tudták áttörni nagyrabecsülői. Az elutasítást és tartózkodást sugalló bírálatok ugyanis egész esztétikai közfelfogásunkban gyökereztek. A harmincas évektől kezdve kialakult, széles körben elfogadott, nem egyszer a végleges megoldás rangjára emelt koncepciók egyeztetése, vitája elvonta a teret és energiát attól, hogy velük Caudwell töredékesnek látszó elgondolásait is összehasonlítsuk. Megnehezítette koncepciójának érdemi kritikai feldolgozását a szocialista országokban a marxista elmélet művelésére is jellemző befelé fordulás. Majdnem teljes ignorálásához hozzájárult az a furcsa, csak napjainkban megszűnő tudományos gyakorlat, amelyet az jellemzett, hogy elméletíróink a marxizmus klasszikusain kívül más marxista előzményre nem hivatkoztak. S midőn nem egy reakciós filozófiából, esztétikából, irodalom- vagy kultúraelméletből nem kis odaadással hámoztuk ki a „racionális magot", nem jutott eszünkbe, hogy a marxista szándékú Caudwell művével is ezt tegyük. Nem volt meg a marxista tudományosság folytonosságának tudata, de azért a gyakorlatban mégiscsak létezett ilyen folytonosság. Egyik megnyilvánulási formája a marxista tudományosság szervezettségének, szakosodásának, személyi és technikai állományának fejlődése volt. A specializálódás folytán az olyan elvi kérdések, amelyek korábban publicisztikai vagy publicisztikus színezetű megközelítés tárgyaként szerepel* CHRIKTOPHER CAUDWELL: Illúzió és valóság - A költészet forrásainak vizsgálata. Bp. l ( JGO. Terényi István fordítása. - Első kiadás: Illusion and Reality. Macmillan London,
