Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Szili József: A művészeti visszatükrözés szerkezete Christopher Caudwell és Lukács György esztétikai rendszerében

tezőnek látszik, olyasminek, ami egymagában megszabja a visszatükrözés teljes lefolyását, s mintegy tartalmazza is magában ezt a folyamatot. Ez a részrendszer ráadásul viszonylag könnyen megragadható a maga tárgyiasságában, s ha ezt állítjuk a középpontba, az esztétikai visszatükrözés szerkezetében megnyugtató analógia mutatkozik a visszatükrözés más, már pontosabban leírt formáival, például a tudományos visszatükrözés szerkezetével. Arra az esetre gondolhatunk, amikor a műalkotásokban föllelhető ábrázolást a tudományos visszatükrözésben megjelenő „képmással" (modellel, fogalommal, képlettel, elmélettel stb.) azonos szerkezeti helyhez juttatják az esztétikai visszatükrözés szerkezetében, feltételezve hogy az ilyen „képmás" tárgya az, amit ábrázol, s az ábrázolás egyszersmind visszatükrözés is, sőt nem is akármilyen szintű, ha feltételezzük, hogy a „képmás" az ábrázolt tárgy jelenségformájában a tárgy lényegét is megmutatja. Az ún. műközpontú elméletek egyike-másika eljut odáig, hogy ezen az alapon a művészetet a tudomány fölé helyezi, mivel a tudomány merev, holt absztrakciói helyett a művészet képes a valóságot mint „konkrét általánost", mint jelenség és lényeg egybeesését megragadni.

3 Valóban, mint Marx írja: „minden tudomány fölösleges volna, ha a dolgok megjelenési formája és lényege közvetlenül egybeesnék".

4 A természeti tárgyak esetében evidensnek látszik, hogy a tárgyak művészi ábrázolásával csak nagyon metaforikus értelemben lehet magánvaló lényegüket megragadni. A külső valóság művészi ábrázolásánál maradva (s az ún. ábrázoló művészetek valóban többnyire a külső valóság tárgyait ábrázolják), feltételeznünk kell, hogy az a lényeg, amelyet az ábrázolás megmutat, nem a tárgyak természeti lényege, illetve — kiszélesítve e tárgyak körét — nem olyan lényeg, mint amilyent a tudomány keres bennük. Az a törekvés, hogy a művekben előforduló ábrázolás vagy „kép" szerkezeti helyét a tudományos visszatükrözésben szerepet játszó „képmás" szerkezeti helyével azonosítsák a visszatükrözés teljes mozgásszerkezetében, nagy szerepet játszik a marxista esztétikai rendszerek fejlődésében. A művészi „képmás" és az általa ábrázolt valóságos tárgy vagy tárgyak közötti viszony látszólag nyilvánvaló példája a lenini visszatükrözéselméletnek mint „képelméletnek". Annak ugyanis, hogy az emberi érzékszervek és a tudat a valóságot nem „hieroglifákban", a valóság természetétől független jelrendszerekben tükrözik vissza, hanem a valóság tulajdonságaival és összefüggéseivel való megfelelés valamilyen rendszerében. Ez a tétel természetszerűleg kiterjeszthető a valóságról alkotott tudati képnek mindennemű külsőleg tárgyiasított formájára is. A tudományos visszatükrözés a maga „képeit" olyan képrendszerekbe foglalva állítja elénk, amelyek biztosítják, hogy e képek meghatározott vonatkozásokban összemérhetők legyenek az általuk „ábrázolt" valóságos tárgyakkal vagy összefüggésekkel. Az összefüggések legáltalánosabb típusai és vonatkozásai például a meghatározott feltételek alapján ellentmondásmentesen felépített logikai, matematikai stb. rendszerekben tükröződnek vissza, s noha közvetlenül nem feltétlenül mérhetők össze a valóságos jelenségekkel és össze» L. Adalékok az új knticizmus irodalomesztétikájához című tanulmányom Ransom, Tate és Brooks a költészetről mint megismerésről című fejezetet. Irodalomtudomány -Tanulmányok a XX. századi irodalomtudomány irányzatairól. Bp. 1970 241 -251 4

MA»X: A tőke. 3. köt. Bp. 1961. 885.