Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Werner Mittenzwei: Brecht—Adorno—Marcuse—Lukács küzdelme a hagyományért
mások viszont a pszichoanalízist elfojtották. 9 Hogy miképpen hatott Brechtre az amerikai emigrációban az Adorno—Marcuse kör, arról Hanns Eisler így nyilatkozott: ,,A frankfurti iskola sajátosságaihoz tartozik, hogy félmarxista módon minden bomlási tendenciát progresszióként könyvelnek el ... de nincs jele semmiféle valóságos polémiának és harcnak - sem elméleti sem gyakorlati harcnak a polgárság ellen. 10 A pontos megfigyelő Brecht számára mindamellett nem voltak érdektelen emberek Adorno és Marcuse, annak ellenére, hogy nézeteik meglehetősen keveset nyújtottak számára, viszont ugyanakkor nagyon is alkalmas vizsgálati anyagot szolgáltattak ezek az elméletek neki. Marcuse és Adorno képezték az irodalmi mintát Brecht számára a ,,tui"-fogalomhoz, vagyis a piaci és áruviszonyok közepette létező entellektuelhez, aki bérbeadja intellektusát, hogy segítse elfedni az emberi nyomorúság igazi okait. 1943. október 10-én ezt írja Brecht Arbeitsjournaljába: ,,... itt járt ADORNO, ez a frankfurti intézet valóságos kincsesbánya tui-regényemhez, pontosan az ellendarabja ,,a fegyveres felkelés barátai"-nak . . Az emigrációba került frankfurti intézet és tudósai inspirálták Brechtet tui-regénye megírására. 12 Szükséges, hogy e ponton elöljáróban megvilágítsuk Brecht általános világnézeti állásfoglalását Adornóval és Marcuséval szemben, mert ez teszi lehetővé a hagyományért folytatott küzdelme megértését. Akkor is így van ez, ha tudjuk, hogy Brecht nem úgy, mint Lukács esetében, alig fordított figyelmet Marcuse és Adorno művészetelméletére, s a művészeti hagyományról vallott felfogásukra. Annál élesebben támadta viszont művészetelméletük politikai és filozófiai premisszáit. Adorno, midőn elutasította a művészeti örökséget, abból indult ki, hogy a hagyományos művészet „szociális" jellegű. Az esztétikai stilizáció elvével, az ábrázolással s a realitásra való vonatkozással a múlt nagy művészi öröksége, de e tradíciót folytató minden más művészet is az „elvetemült affirmácio" (a fennálló rend igazolása) számára rója le adóját. 13 A művészet így igazodik a piac igényeihez és a társadaloméhoz, amely a nagy •Uo. 18. 1. 42, 279/05. '" Eisler 36. 11 Arbeitsjournal, 10. 10. 43., 281/24. 11 A tui-regénnyel kapcsolatos javaslathoz I. még: H. BUNOK: Gespräche mit Hanns Eisler. 23. Itt ez olvasható: B.: 1942. május 12-én Brecht ezt írta naplójába: „Eislerrel Hnrkheimernél lóncson. Ezután Eisler ezt a cselekményt javasolta a tui-regény számára: a frankfurti S/m lológiai Intézet törtenete. Haldoklik egy gazdag, idős ember (a gabonaspekuláns Weill), s nyugtalan a világban uralkodó nyomorúság miatt. Végrendeletében egy hatalmas összeget hagyományoz egy intézet létesítésére, amely intézetnek az lesz a hivatása, hogy kikutassa a nyomor okait... Az intézet olyan időszakban tevékenykedik, midőn a császár is ismerni kívánja a baj forrását, mivelhogy a nép elégedetlensége növekszik. Az intézet is részt vesz a tanácskozáson .... E.: ... és kiderül, hogy a baj forrása a gabonaspekuláns. Természetesen az intézet tudósai ezt nem mondhatják ki. Nos, ön jól tudja, hogy Horkheimer ma - azt hiszem , a frankfurti egyetem rektora, s e különös IntélCi vezetője. A frankfurti Társadalomtudományi Intézet rendelkezik egy alapítvánnyal, amelyet egy nagy gabonakereskedő ceg, mondhatnám: a legnagyobb gabonakereskedő cég, a Weyl fivérek, hagyományoztak . . . Székhelyük Argentínában és Frankfurtban. Es tény-való, az atya élete végén egy óriási alapítványt tett, építtetett egy fulmináns épületet sok-sok szobával. A tudomány otthona lett a ház, negyven év óta szorgalmasan gondolkoznak a falai közt, hogy hát hogyan is áll a dolog?" "TH. W. ADORNO: Noten zur Literatur. Frankfurt a. Main, 1951. Bd. III. 217.
