Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Werner Mittenzwei: Brecht—Adorno—Marcuse—Lukács küzdelme a hagyományért

Intézet (Institut für Soziologie, Frankfurt) rendezett. Ide Hanns Eislert mindig meghívták. Eisler azonban a Német Kommunista Párt tagja volt, jelenléte tehát — Eisler saját megállapítása szerint —, alibiül szolgált az Adorno—Marcuse—Horkheimer-kör számára. A munkásmozgalom iránti érdeklődő magatartásukat kívánták ezzel bizonyítani, egy oly időszakban, amikor az egész világ csodálattal tekintett a harcra, amelyet a szovjet hadsereg vívott a fasizmussal szemben. „Brechtet nem hívták meg a vitaestekre", — emlékezett Eisler —, „féltek tőle. Ha Brecht jelen van, lehetetlenné vált volna az a sok képtelen fecsegés, amely ott időnként folyt."

6 Mindamellett Brecht pontosan informálva volt ezekről a vitaestekről, s Arbeitsjournaljaban állást foglalt az ott elhangzottakhoz. S ezen kívül magánbeszélgetésekben is továbbgyűrűztek a viták. Brecht polémiája ezzel kapcsolatban ugyanolyan éles volt, mint Lukáccsal folytatott vitájában, de egy lényeges különbség itt mindjárt feltűnik. Lukács György művei az adott helyzetben sokkal nehezebben voltak elérhetők, mégis Brecht nagy figyelemmel kísérte Lukács munkásságát, Adorno, Marcuse és Horkheimer tudományos munkásságának megismeréséért viszont nem túlságosan törte magát. Lukáccsal szemben Brecht időnként rendkívül allergikusan, mi több gonoszul lépett föl, de mindig marxistának és kommunistának tartotta, még ha úgy vélte is, hogy elméletei szűkösek és nem termékenyek. De ha mint „marxistát" szidalmazta is Lukácsot, a vele folytatott vita egy olyan közösségen, a marxista táboron belüli polémia volt, amelyhez Brecht szorosan odatartozónak érezte magát. Teljesen más volt azonban a helyzet Adorno és Marcuse esetében. Brecht első megjegyzései a Marxot illető lebecsülő, ellenséges beállítottságot érintik. A háború vége felé a frankfurti intézet egy, az antiszemitizmus kutatását célzó szociológiai tervezeten dolgozott. Adornóval beszélgetvén, Brecht Marxnak a zsidókérdésről szóló írására hívta fel a figyelmet. Fiához intézett egyik levelében írja Brecht, hogy Adornótól ismételten arról hall: Marxnak ez a müve elavult, s hogy egyáltalán ez a fiatal Marxtól származik, s hogy Marx — mint Brecht ironikusan idézi — a teremtő és a ragadozó kapitalizmus közötti különbségtétel goebbelsi csapdájába esett.

7 Egy más alkalommal folytatott beszélgetésről írva idézi Brecht Adornót: „marxot nem érdeklik a dolgok, hanem csupán csak a dolgokban eldologiasítva megjelenő kapcsolatok az emberek között". Brecht mulatott „a materializmus eszméjének eme önzetlen bámulói" felett, akik egyetlen alkalmat sem szalasztottak el, hogy a materializmust antropológiailag és pszichológiailag feloldják.

8 Főleg a marxizmus bizonyos alaptételeinek kétszínű kezelése, a valódi változtatásokkal szembeni teljes közöny és a valóságos materialista felismerések kiáltó hiánya késztette Brechtet bírálatra. Ismételten rámutatott, mily történelmietlenül járnak el elemzéseik során a frankfurti iskola tagjai, miképpen választják el a művészet kérdéseit azok társadalmi gyökereitől, s miképpen vájkálnak állandóan a „szorongásokban, komplexusokban és gátlásokban". Ugyanaz a régi r

utin ez, - jegyezte meg Brecht —, mint amivel Lukács, Bloch, Stern és •H. BUNGE: Qespräche mit Hanns Eisler. 26. (Kéziratban.) A továbbiakban: Eisler. 1 Arbeitsjournal, 18. 12. 44., 282/13. 1 Uo. 10. 10. 43., 281/24.