Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Werner Mittenzwei: Brecht—Adorno—Marcuse—Lukács küzdelme a hagyományért

WERNER MITTENZWEI BRECHT—ADORNO—MARCUSE—LUKÁCS KÜZDELME A HAGYOMÁNYÉRT Noha Bertolt Brecht egyéniségét és életművét az irodalom és a filozófia legkülönbözőbb személyiségeivel hasonlították már össze, érdekes módon alig foglalkozott valaki is Brechtnek Theodor W. Adornóhoz és Herbert Marcuséhoz fűződő viszonyával. Részben talán arra lehet ezt visszavezetni, hogy Brechtnek a két tudósra vonatkozó megnyilatkozásait az Arbeitsjournalbál (Brecht hosszú időn át vezetett naplójából), csak későn publikálták. Főleg arra nem gondolt senki, hogy Brechtnek kapcsolatai lettek volna Herbert Marcuséval, aki csupán a hatvanas években vált nemzetközileg ismertté, és az ,,új baloldal" népszerű teoretikusává. Brecht az amerikai emigrációban, Hollywoodban találkozott Adomoval és Herbert Marcuséval, (s ugyanitt Ludwig Marcuséval is). Az esték itt hosszúak voltak, s mint Hanns Eisler tudósít erről, ez a körülmény a legkülönbözőbb világnézetű és temperamentumú embereket hozta össze. Az Arbeitsjournalban 1942-ben, 1943-ban ismételten szerepelnek ilyen bejegyzések: „wiesengrund adorno nálam",

1 ,,eislerrel horkheimernél voltam löncsön",

2 ,,adornonál vitán horkheimer, pollok, adorno, marcuse, eisler, stern, reichenbach",

3 ,,eisler játszott, h. marcuse az elégiákat és néhány finn epigrammát olvasott fel".

4 Brechtet Adornóval és Marcusével Hanns Eisler ismertette össze; Eisler és Adorno ugyanis kutatásaikban rokon területen haladtak. (Politikai nézeteltéréseik ellenére közösen dolgoztak a Kompositionen für den Film tervezetén.)

4 Brecht magatartása Adornóval és Marcusével szemben nem talányos, nagyon is egyértelmű: vagyis polemikus és elutasító. Brecht, miként Hanns Eisler is, gyakran szót ejtenek azokról a vitaestekről, amelyeket az emigrációba kényszerült Frankfurti Szociológiai 1 Arbeitsjournal, (Bertolt Brecht-Archiv, Berlin,) 18. 1. 42. 279/05. * Uo. 2HŐ/10. » Uo. 13. 8. 42., 280/25. «3.10.4Z- 280/28. * Ez a könyv 1969-ben jelent meg Adorno neve alatt, s a cimlap Hanns Eislert társszerzőként jelöli. Az utószóban ezt írja erről Adorno: „A könyv legelőször 1947-ben jelent meg az Oxford University Press in New York-nál angol nyelven. Szerzőként egyedül Eisler volt megnevezve. Abban az időben a zeneszerző testvérét, Gerhartot éles támadások érték politikai aktivitása miatt az Egyesült Államokban és Hanns Eisler is belekeveredett az ügybe. Mindezekhez nekem semmi közöm sem volt, s nem is tudtam róluk. Eislernek és nekem nem voltak illúzióink egymás politikai nézetkülönbségeit illetően. Nem kívántuk régi, még 1925-re visszanyúló barátságunkat veszélyeztetni, és ezért kerültük egymással a politikai vitákat. Nem láttam semmi indokát sem annak, hogy mártírjává váljak olyan ügynek, amely nem volt és ma sem az én ügyem. A botrány miatt visszaléptem attól, hogy társszerzőként szerepeljek." A mű magyar kiadása: TH. W. ADORNO-H. EIHLER: Filmzene, Bp. 1973. Adorno és Eisler együttműködéséről ir H. LÜCK egy tanulmánykötetben: Die neue Linke nach Adorno. Hrsg. v. W. F. Schoeller. München, 1969. 141 157.