Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Krystyna Sierocka: A lengyel emigráció irodalmi tevékenysége a Szovjetunióban 1918-1939 között

a lektorok éles bírálatát vonta magára, (például Porajewicz); mások úgy próbálták megkerülni ezt az íratlan törvényt, hogy balladát írtak, (például ezt tette Kowalski), mivel ennek az irodalmi műfajnak hosszú ideig reneszánsza volt az emigrációban. A ballada műfaja azt a látszatot keltette, mintha objektivizálnák a témát és háttérbe kerülne a lírai alany. Némelyik lengyel költő számára ez valóságos „biztonsági szelepet" jelentett, ami lehetővé tette, hogy a felgyülemlett költői invenciókat konspirativ úton éljék ki e tiltott területen. Adam Porajewicz és Wlodzimierz Kowalski volt a két legérdekesebb írói alkotó egyéniség ezekben az években. Kezdettől fogva ők voltak a „fiatal írók számára az iskolapéldák", akiket az irodalomba a Proletkult, majd a RAPP kanonikus útmutatásai „vezettek". Kritizálták őket és minden szavukat korrigálták, elítélték minden rakoncátlan metaforájukat, kollektívákban bírálták és elemezték verseiket, s a kollektíva előtt kényszerítették őket önkritikára. A Szovjetunióban élő lengyelség költőinek kiáltották ki őket, s ennek megfelelően elképzelt költői magatartást vártak el tőlük. 1930 után a kritika figyelme mindinkább a prózának a proletár irodalomban betöltendő szerepe felé fordult. Az elbeszélő próza körül kialakult vita nemcsak a forradalmi alkotó köröket hozta izgalomba. Hasonlóan a figyelem központjába került a dokumentum és riportirodalom is, ami maga után vonta a hagyományos irodalmi műfajok alapelveinek az átalakulását is. Ez a folyamat Nyugaton is lezajlott, csak más körülmények között és más ideológiai alapról, mint a Szovjetunióban. A riportregény és az úgynevezett ténypróza propagátorai a Szovjetunió területén a LEF tagjai és követői voltak elsősorban. A műfaj jelentkezik a napi sajtó hasábjain, a Kultúra Másban, valamint az irodalmi almanachokban is. 1927— 1937 között a lengyel irodalmi körökben a riport igen nagy népszerűségre tett szert, mivel egyesítette a tendenciózusságot és elkötelezettséget, az volt a feladata, hogy hűen tükrözze vissza az életet, követendő példaképeket teremtsen a nevelés szolgálatában. Az „autentikus próza" mellett, amely a riport követelményeinek megfelelően, többnyire mellőzte a konstruált mesefűzést, számos olyan mű is megjelent, amely a „tényirodalom" és a hagyományos regény és elbeszélés határán mozgott. A mese egészen háttérbe szorul bennük, és a tendencia és a didaktika kerül előtérbe. Ez a „termelési próza" igen gyakran kiérdemelte a „szépirodalmi riport" elnevezést. E művek legnagyobb hibája azonban sematizmusuk, végeredményben álrealista fogantatásuk, mivel képtelenek saját művészi szemmel nézni a valóságot. Még a lengyel „termelési próza" legsikerültebb alkotásaiban is a technológiai folyamatok leírása uralkodik, s háttérbe szorul a hősök cselekvése és pszichológiai jellemzése. Gyakran szinte a gyárak és a gépek perszonifikálásának jelensége válik a művek fő jellemzőjévé. A leírások túltengése a művek konstrukciójában fellazuláshoz vezetett, a hős igen gyakran oly mértékig degradálódott, hogy sorsa másodrendűvé vált. Olyan művek születtek, amelyek az újonnan felfedezett világot, a gépek és a gépek hatalmának a világát ábrázolják. Ez az odafordulás azonban más, mint például a futuristák alkotásaiban jelentkező technikai apológia, mivel az előbbi meghatározott didaktikai alapelveknek volt alárendelve. Ezekben a költői vagy prózai művekben a hős szerepe csak arra szorít-