Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Krystyna Sierocka: A lengyel emigráció irodalmi tevékenysége a Szovjetunióban 1918-1939 között
1932. április 24-én megjelent az SZK(b)P Központi Bizottsága határozata az irodalmi, művészeti szervezetek átszervezéséről. Megszüntették a proletár írók egyesüléseit, s helyükbe a Szovjet írószövetség egységes szervezetét állították, amelynek keretein belül kommunista frakciót hoztak létre. Ugyanebben a hónapban a lengyel sajtó közzétette a proletár írók szövetségeiben működő lengyel szekciók megszűnéséről szóló határozatokat. E szekciók tagjai az újonnan megalakult Szovjet írószövetség tagjaivá váltak. A harmincas években néhány ,,fiatal" elsőkötetes költő és novellista jelentkezett. Allan Porajewicz, Kazimierz Sliwiiíski, Adam Horawski, Wlodimierz Kowalski nevével találkozhatunk a leggyakrabban a lengyel irodalmi sajtó hasábjain, őket avatják érett írókká, miután vékonyka versköteteik megjelentek. Könyveiket erőteljesen népszerűsítették a lengyelek körében. Nem véletlen, hogy Harkovban, Minszkben vagy Kijevben jelentették meg ezeket. A határmenti területeken a „fiataloknak" egy egész vezetőgárdája dolgozott már a helyi folyóiratokban, itt jelentették meg a könyveiket, itt folytattak propaganda- és kultúrmunkát. Viták az irodalom problémáiról Ahogy az évek múltak a különböző csoportok vezetői fölött, úgy szűnt meg a civódás, tűntek el a belső ellentétek, s múlt el ,,a helykeresés a földön" időszaka. A fiatalok választottak, többségük teljesen elfogadta a koncepciót, hogy ők szovjet-lengyelek, akik számára csak egyetlen haza létezik, a Szovjetunió. Lengyelségük már csak a lengyel kulturális hagyományokhoz való kapcsolódás hangoztatásában nyilvánult meg. Alkotásaikban — többnyire mindkét nyelven — az új haza virágzását dicsérték, harcoltak a „fehér pánok" ellen, óva intettek az ellenségtől, élesztgették a „harc szent tüzét", és az ukrán dalokat és csasztuskákat népszerűsítették. Csak kevesen voltak azok, többségükben párt és ifjúsági szervezeti aktivisták, akik csak átmenetileg tevékenykedtek ezen a területen, s akik másként látták ezeket a kérdéseket, s továbbra is arra törekedtek, hogy ebben a környezetben is tovább harcoljanak a lengyel kultúráért. Ezek az emberek a moszkvaiakhoz hasonlóan, nem kapcsolódtak alkotóan az irodalmi tevékenységbe. A Szovjetunióban meglevő lengyel irodalmi körökben, ebben az időszakban a legtöbb vitát, mint arra már utaltunk, a személyes líra váltotta ki, amelyre gyanakodva tekintettek, haszontalannak tartották azt és a „proletár alkotótevékenység" számára nem jellemzőnek. Az élet szubjektív idealista kifejeződésének vélték, a szocializmussal politikailag ellenséges „polgári ízlés" kultuszát látták benne. Ezen a téren különösen nagy fogalomzavar uralkodott. A „szintetikus költészet" elméletét hirdették, amely eklektikus módon, minden irányzat elemét egyesíti. Összekeverték az irányzatok, stílusok, formák kérdését. E zavaros megfogalmazásoktól az a beszéd sem volt mentes, amelyet St. R. Stande tartott 1936 februárjában a Szovjet írószövetség minszki szervezete elnökségének plénumán a szocialista költészet kérdéseiről.Ennek ellenére mégiscsak születtek lírai versek a lengyelek körében. Néhány író nyíltan lándzsát tört e költészet mellett, még akkor is, ha ezzel ** O socjalistyczna poezjç Kultúra Mas, 1936. 2 - 3. sz. 75-79.
