Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Stepan Vlasin: A cseh szocialista írók szervezetei a húszas és harmincas években

reménytelen volt; a proletár művészet az emberiség boldogulását az emberi lehetőségek keretein belül látja. A felelőtlen mennybenézés helyett — felelősségteljes emberség, a konkrétumnak konkrét változása — ilyen tömören és kifejezően jellemzi Wolker a proletár-művészet céljait. Wolker azt is hangoztatja, hogy minden művészet, amely tudatában van céljának, feladatának — tendenciózus. ,,A proletár-művészet e tekintetben minden más művészetnél határozottabb, mivel a többinél jobban ismeri célját, feladatát s ezt a lehető legkonkrétebben fejezi ki... Tendencián természetesen nem néhány politikai tézis versben való megformálását, kifejezését értjük. Számunkra a tendencia nem külső máz, hanem szemlélet és belső meggyőződés." Wolker előadása A proletár-művészetről ezzel a proklamációval zárul: ,,A proletariátust az új világ dolgozói alkotják. Ennek az új világnak új szépségeit kívánják kimunkálni a művészek."

4 A proletár költészet legkoraibb fázisának verseit nem azért alkották, hogy azokat csendes magányban olvasgassák, pódiumra szánták őket, hogy munkásgyűléseken hangozzanak el. Nem véletlen, hogy ebben az időben számos szavalókórus alakul, ezek mutatják be a forradalmi költeményeket. A költészetet szónoki vonások szövik át. A munkássághoz fordul felhívásokkal, agitációval, hogy meggyőzze őket: a forradalmi fordulat közel van, kizárólag az embereken múlik, mikor következik be. Stanislav K. Neumannt a proletárköltészethez a technikai civilizáció csodálata és a háború előtti modernizmus nagy példái (Whitman, Verhaeren) vezették. A legifjabb nemzedék elvesztette azt az illúzióját, hogy a technika és civilizáció fejlődése önmagában elegendő lehet a békés élet biztosítására és az egyéniség kibontakoztatására. A fiatalok mindenekelőtt abból az örömből indulnak ki, melyet az egyszerű élet nyújt, s kezdetben a világ jelenségeit inkább érzelmileg, s nem értelmileg fogják fel. Neumann viszont marxista, aki hisz a világ forradalmi úton történő megváltoztatásában. Wolkeren kívül a kollektivizmus híve és a munkásosztályhoz tartozónak vallja magát Vladislav Vanéura, a jelentős prózaíró is, Az új művészetről szóló cikkében így vall: ,,Korunk társadalmában a munkásosztály produktumán, a proletariátus alkotásán kívül nem találunk értéket .. . Egyedül a munkásság és munkája nincs a degeneráltság és a halál szörnyű állapotában. Már csupán a proletariátus osztálya jelenti egymagában az emberiséget, az életet, a világot. A fiatal költők nagy többsége ezért döntött minden feltétel nélkül I kommunizmus mellett. A modern művészek kézművesek gyanánt alkotnak, munkások ők, külön szakmát képviselő munkások, s ebben az értelemben véve mindenekelőtt kommunisták."

5 Az írók és a munkásság tevékenysége közötti párhuzamról s egyben a forradalmi idők költészetének lehetőségeiről szóló megjegyzést találhatunk Jaroslav Seifert A könnyező város (Mésto v slzách, 1921) című verskötetében. Az előszóban mely a Devétsil szignójájával jelent meg, azonban stílusával elárulja, hogy szerzője Vanéura - a következőt olvashatjuk: „A költemény nem kinyilatkoztatás, hanem nehezen létrejövő s kicsinyke alkotás, mint a munkás munkája. A forradalom áthatja 4

Jifti WOLKER: Proletáfske uméni Var, 1922. epr. 1. 9. sz. - )IRI WOLKER: Umeni vsedni cï nedélni? Var, 1922. márc. 15. 8. sz. »Nove uméni. Ceské slovo, 1920. júl. 31.