Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Szántó Gábor András: Matheika János
jelent írásában. 187 Az alap a Lukács és Lifsic nevével fémjelzett Lityeraturnij krityik Matheika szerint is „értékes" Húsz év szovjetirodalmának krónikája című összeállítása. 188 A cikk — megszüntetve-megőrizve — tartalmazza a fiatalkori felvilágosítói indíttatás nyomait, de immár helyesebb megvilágításban, reális viszonyok közé helyezve: „A szocialista irodalom megteremtésének leglényegesebb előfeltétele a tömegek szellemi és anyagi felszabadulása . .. Egyik legjellemzőbb feltétele, hogy a széles tömegek magukénak tekintsék, ismerjék és szeressék. Ehhez viszont az kell, hogy el is jusson a tömegekhez" stb. 189 A cikk számos, mai szemmel nézve is igaz elismerő megállapítást tartalmaz a rappista kritika régi ellenfeleiről — Gorkijról (akinél a Klim Szamgint és a Jegor BulicsovoX nevezi az életmű csúcsának), a Szerapion testvérekről (Vsz. Ivanov, M. Dovzsenko, K. Fegyin stb.), Alekszej Tolsztojról, a moszkvai Művész Színházról stb. Helyesen bírálja a Proletkult és a futuristák ama nézeteit, amelyek lebecsülték a kulturális örökséget, a „folytatólagos kapcsolatokat" 190 , azt a proletkultista törekvést, amely „laboratóriumi úton, üvegházban, mesterségesen akarta kitermelni a szocialista embereket, a szocialista kultúrát", a kapitalizmus által hagyott körülményeket figyelmen kívül hagyva. 191 Nem látja azonban a Proletkult és a RAPP közötti igen lényeges ideológiai kapcsolatokat, az egy osztályba zárkózás szintén „üvegházi" elméletre épülő vulgarizálási tendenciákat, s ez nem teszi lehetővé, hogy a RAPP tevékenységét alapjaiban kritizálhassa; hibáit csak taktikai, szervezési szinten sorolja fel. 192 Matheika tisztánlátását nemcsak az elméleti alapozás továbbra is megmaradó „fehér foltjai", a problémák igazán mély és főként önálló feldolgozásának hiánya nehezíti, hanem a korabeli politikai és irodalompolitikai viszonyok rendkívüli bonyolultsága is. Az álláspontoknak sokszor szándékos egybemosása a Matheikánál jóval képzettebb teoretikusok tájékozódását is igen megnehezítette vagy éppen lehetetlenné tette ebben a korban. Ez az az idő, amikor a mindenféle téves vagy ellenséges nézet szinonimájává váló idézőjeles „trockizmus" elleni harc címén — „amelyet meg kell bélyegezni, nem pedig vita tárgyává tenni" — egymástól egészen különböző pártállású személyek kerülnek vád alá a politikai és az irodalmi életben: Voronszkij, a Pereval csoport tagjai, Buharin, Averbah, Lelevics stb. Az 1932-es nagy jelentőségű parthatározat természetesen nem szüntette meg az irodalmi harcokat, ezek a politikai küzdelmekkel összefonódva és a "'SK. 1937. 17 - 20. sz. 55-58. ,M JlirrepaTypHbiH KpwTHK. 1937. 7., 8., 9. sz. >»»SK. 1937. 17-20. sz. 55. 1.0 „Amikor a proletkult »teoretikusai« azt mondták 'mindazoknak, akik nyugtalankodnak, mert a proletárirók nem iparkodnak kitölteni az űrt, ami az új alkotásokat elválasztja a régiektől, hogy annál jobb, nekünk nem kellenek folytatólagos kapcsolatok*, a párt és a szovjetkormány mindent megtett arra, hogy megismertesse a széles tömegeket az orosz és a világirodalom legkiválóbb alkotásaival." Uo. 56. 1.1 Uo. m „Amint tudjuk, az Oroszországi Proletárirók Szövetsége feloszlatásának egyik fontos oka éppen az volt, hogy a szövetség az írók nevelését és vezetését kártevő adminisztrációval helyettesítette." - Uo. 57.
