Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

József Farkas: Proletárforradalom, avantgarde és tömegkultúra

agitatív estjén" éppen e kettősség jegyében fejezik ki a viták, az „új harcok" szükségességét: „A munka fellázadt rabszolgái, akik az általános életnívón évszázadok óta kevesebb perszonális értéket jelentettek a munkáltató drága ölebeinél — előttünk és velünk igazhitű forradalmárokkal elindultak megváltani az embert, aki bennünk lakozék. A proletár-öntudat erejével egy világot döntöttek össze, hogy felépíthessék az új világot. Az ő világukat, melynek első stációja a proletárdiktatúra és ezzel a politikai formával megteremtődött a gazdasági kommunizmus első fázisa. Sokak előtt, mintha beéretett volna a proletariátus célja. Végzetes hiba lenne így merőben gazdasági földszintre enyvezni az emberélet célját. Üj napokkal új harcok kezdődnek."

33 Az irodalmi élet vitái a tömegkultúra megalapozásának legfontosabb problémáit is érintették, így a tudatos elem, a világnézet szerepét a költői-művészi magatartás kialakításában, a tömegek és az alkotóművészek azonos társadalmi törekvéseinek jelentőségét az új egyetemes kultúra létrehozásában, a hagyomány és a tömegízlés kapcsolatának kérdéskörét stb. Az elvi kérdések tisztázását szolgáló e viták egyrészt biztosították a szocialista eszmeiség érvényesítését a művelődéspolitika irányításában, másrészt lehetőséget nyújtottak a különböző vélemények nyílt kifejtésére, a nézetek ütköztetésére, a helyes szemléletnek az irodalmi köztudat színe előtt való kialakítására. E viták szemügyre vételekor figyelembe kell azonban vennünk, hogy a szocialista irodalom, amely ma már közös törvényszerűségeket mutat fel a különböző nemzetek irodalmában, és egyik legjelentősebb világirodalmi irányzattá vált, 1919-ben világszerte még csak első lépéseit járta. Hozzátehetjük, hogy maga a marxizmus elmélete is kevéssé volt ismert a magyar irodalom művelői között 1919-ben. Az egyik központi vita-téma az irodalom és politika, pontosabban a művészegyéniség és a szocialista párt viszonyának, kapcsolatának a kérdése volt. Érthető e kérdés előtérbe kerülése, hiszen a tömegek aktivitásán épülő társadalom új kultúrája szorosabb szellemi közösséget kell alkosson a néptömegekkel, és alkotó művésze az e tömegek akaratát megtestesítő politikai vezető erővel. E probléma felvetésének egyik módja volt az, ahogyan az aktivista írók — a fentebb tárgyalt formában — még a polgári demokratikus forradalom idején e kérdést megközelítették. E korábbi álláspontjukat a Tanácsköztársaság napjaiban is fenntartva, művészetszemléletük egyik sarkalatos tételévé dolgozták ki. Nem lesz talán felesleges kitérő tehát, ha e probléma más megjelenési formáját is szemügyre vesszük a Tanácsköztársaság irodalmi életében. Az írók és a szocialista párt viszonyának kérdése szemléletes módon kapott hangot a Biró Lajos és Kun Béla között zajló vitában. Biró Lajos 1919 májusában, az írói Szakszervezet alakuló ülésén vázolta az írók feladatát az új társadalom építésében, és ennek során felvetette, hogy szerinte a szakszervezeti tagság azt jelenti, hogy „az illető egyúttal tagja lett a szocialista pártnak". Hozzáfűzte még, hogy „a szocialista párt tagsága egyáltalában nem jelent valami súlyos lelki kényszert... Csak a jövő társadalmában lehet az írónak a szabadsága teljes és tökéletes."

34 Kun Béla már 3:1 Kassák Lajos előadása. Vörös Lobogó, 1919. ápr. 17. 34 Megalakult az írók Szakszervezete. Fáklya, 1919. máj. 13.