Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Urbán Nagy Rozália: A. V. Lunacsarszkij — a kultúrpolitikus

esztétikai ismérvek semmibe vételét ad absurdum vitt, durva tudatlanságot és képtelenséget magában rejtő álláspontnak minősíti: „Mondvacsinált, kényszerízű politikai irányelvekkel, melyek semmibe veszik a művészet, az esztétikum sajátosságait, a VAPP koporsóba taszítaná egész irodalmunkat."

48 Józan hangon érvel Vjacseszláv Polonszkij is: ,,A proletárirodalom kérdése politikai síkon is csak akkor mondható megoldottnak, ha a róla szóló elmélkedések során nem rekesztjük ki a konkrét művészi ismérvek, sajátosságok problematikáját."

49 A népbiztos politikája mellett nem csupán Polonszkij állt ki. Felsorakozott mellette az egész „nem ortodox" irodalom. Ezt a tényt rögzíti a Sz. Jeszenyin, I. Babel, A Tolsztoj, M. Prisvin, N. Tyihonov, V. Siskov, V. Katajev és mások által aláírt és az Ok(b)P Központi Bizottságához közösen beterjesztett levél: „Ügy véljük, hogy napjaink szovjet irodalmának, ezen belül a mi irodalmi tevékenységünknek az útjai szorosan összefonódnak Szovjet-Oroszország fejlődésének útjával... Véleményünk szerint az új irodalomnak tükröznie kell ezt a megváltozott életet, amelyben élünk és dolgozunk, másrészt ugyanennek az irodalomnak az egyéni írói arculatokat is érvényre kell juttatnia.. ."

50 — hangoztatja a levél. Az „útitárs" írók tehát igényt tartanak arra, hogy műveiket a szovjet irodalom műveiként tartsák számon, vallják, hogy azokban minden író számára a leghitelesebb módon, művészi esztétikai ismérveken is lemérhetően „tükröződjenek a mindennapok". Az „irodalmi frontok" ellentmondásainak felszínre jutása jellemezte a NEP körülményei között kibontakozó kulturális életet. Az 1925 januárjában lezajló VAPP konferencián Lunacsarszkij pontosan körvonalazta az irodalom felelősségteljes szerepét, hangoztatta a műalkotás esztétikai kritériumainak a fontosságát, a művészet sajátos jellegét, „ .. .melyet nem lehet sem az objektív ismeretelmélet, de még kevésbé a szociológiai klisék, sémák korlátai közé szorítani..." De a VAPP konferencián Az ideológiai front és az irodalom címmel elfogadott határozat nem szolgálhatott a szovjet irodalom továbbfejlődésének irányelvéül. Ez a határozat az egész útitárs irodalmat „a proletár forradalom ellen irányulónak" bélyegezte és kiadta a jelszót: „Minden hatalmat a proletáríróknak" az irodalom területén. Ügy tetszik hát, hogy Lunacsarszkij erőfeszítései a proletárírók meggyőzésére hiábavalóak voltak. M. Frunze, aki a népbiztos politikája mellett szállt síkra 1925. március 3-án, a Központi Bizottság Irodalmi Bizottságának ülésén, felszólalásában tarthatatlannak minősítette „ ... az irodalom adminisztrációs parancsuralmon felépülő kisajátítását .. .",

52 amit a Na posztu gárdája követelt. De semmi nem állíthatta meg a proletárirodalom „harcosait". Üjrateremtődtek a régi Proletkult időnként elhalványuló, de szívósan továbbélő téveszméi, monopolisztikus követelései. Az irodalmi diktatúra jelszavával élve magukat állították a diktatúra élére, nem engedték, hogy bárki beleszóljon a proletárírók egyesületeinek szervezeti életébe. Egyidőben *" Bonpocw KyabTypbi npH anKTaType npojierapHaTa. TH3. MocKBa, 1925. 114. ••Uo. 77. ••Uo. 138. »« Uo. 41 M. B. Opynae: CoCpaHHwe COHHHCHHH. MocKBa, T. 3. 153.