Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Illés László: A proletárirodalmi szövetségi politika ellentmondásai

A stratégiai hiba a politikai premisszából sarjadt, abból a vélekedésből, mintha a két tábor közötti küzdelemben az óra parancsa a proletárdiktatúra és a fasizmus közötti választás lett volna. 1930-ban azonban még nyilvánvalóan nem lehetett erről szó. A következő másfél évtized történelme azt bizonyította, hogy a fasizmus egyaránt támadt a szocializmusra és a demokráciára; nem csupán a proletárdiktatúra államát veszélyeztette, hanem a demokratikus szabadságjogokat, a nemzeti függetlenséget, a polgári demokrácia számos viszonylagos vívmányát. Ezért a fasizmussal szembeni front nem egyszerűen a proletárdiktatúra frontja volt, hanem annál sokkal szélesebb, noha a küzdelem fő terhét a Szovjetunió viselte, és a harc legmélyén valóban a két társadalmi rendszer, a szocializmus és a kapitalizmus ellentéte rejlett. Amilyen hibás volt tehát az a harmincas évek végén körvonalazódott elmélet, amely a kor fő ellentmondását a fasizmus és a demokrácia korrelációjában jelölte meg, ugyanolyan téves, antidialektikus volt a harmincas évek elején meghirdetett tétel a proletárdiktatúra és a fasizmus közvetlen konfrontációjáról, s hibás volt minden, ebből a művészeti szférára közvetlen áttételességgel levont következtetés. A valóságban a két társadalmi rendszer ellentéte határozta meg a kor politikai történéseit, de oly sok mozzanat motiválta ezt az alapellentmondást, hogy számtalan övezetben a nyílt kiélezettség nem jelent meg, s főleg nem jelent meg a művészeti és irodalmi szférában, mint alternativa a harmincas évek elején. A harkovi konferencia proletárirodalmi stratégiáját azonban éppen ez az alternatíva határozta meg. Johannes R. Becher előadásának alapgondolata ezt tételezte, s Komját Aladár korreferátuma ugyanerre a koncepcióra épült. „A fasizmus offenzívája az ún. demokratikus országokban, a szociáldemokrácia gyors fasizálódása, a Szovjetunió elleni háború előkészületei, mindez egy lánc szemei" - fejtegette Komját. „Aki az imperialista háborús veszély ellen komolyan harcolni akar, annak a kapitalizmus ellen, a szocialista forradalomért kell harcolnia. Csak így lehet feltenni a kérdést !"•• A politikai küzdőtéren végső elemzésben nyilvánvalóan igaza volt Komjátnak, de az elvi konzekvenciák ilyen levonására a kor világirodalma nem lehetett képes, a szövetségi politika árnyaltabb megközelítési módokat követelt. Ehhez a proletárírói szervezetnek, a Rappnak, és a befolyása alatt álló Forradalmi írók Nemzetközi Szövetségének nem volt türelme, mivel közvetlen közelben érezték a háború kitörését és az osztályharcban elkövetkező végső leszámolást. A türelmetlenség időnként egészen mértéknélkülivé vált, esetenként a naivitás határát súrolta. Szerafimovics arra inti a harkovi konferencián a nyugati proletárírókat, hogy visszatérve hazájukba, figyelmeztessék azokat az írókat, „akik még nem találták meg a helyes utat és ingadoznak, hogy a pusztulás fenyegeti őket, amennyiben nem lépnek be a proletárírók soraiba".*** A titkárság beszámolója a szimpatizánsok számára felállítja az alternatívát: „Nincs középút, vagy velünk vannak, vagy ellenünk,"*

7 Ognyev, a szovjet írók szervezeti szövetségének képviselője kifejti: „Két "Uo. 22* •"Uő. 167. "Uo. 24