Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Illés László: A proletárirodalmi szövetségi politika ellentmondásai
szék között ülni, ez kényelmetlen állapot. Ha egy ember két ellenséges tábor között áll s azzal számol, hogy utoljára éri a csapás, úgy nagy tévedést követ el, mert legelőször éppen őt fogják eltalálni. Ez a pozíció tehát nemcsak hogy kényelmetlen, hanem veszélyes is. 88 Komját Aladár külön felszólalásában még élesebben fogalmaz, mint korreferátumában: ,,Az osztályfrontok körvonalai egyre világosabban kirajzolódnak. Mindenkinek, köztük a kispolgári intellektueleknek is el kell most dönteniük: a forradalommal, vagy az ellenforradalommal tartanak; a Szovjetunióval és a világ munkásosztályával, vagy a pusztulásra ítélt világburzsoáziával. Harmadik út nincs !"•* A Rapp lapjai, ha lehet, még végletesebben fogalmaznak, a Na literaturnom posztu azzal ijesztgeti az útitársakat: ha eddigi pozíciójukon maradnak, már az is a burzsoázia és a kulákság ügynökeivé minősítheti őket, s kétségbe vonja, hogy Sztálin korabeli pozitív nyilatkozata a technikai régi értelmiség bevonásáról az építőmunkába a humán értelmiségre is vonatkoztatható lenne. 70 Otto Biha, a német Bund teoretikusa pedig azt követeli K. A. Wittfogel egy előadására utalva, ahol is ő az értelmiségi hallgatóság előtt a semlegesség lehetetlenségéről szólt, hogy az éles alternatíva elvét az ábrázolás módszerévé kell avatni, a szépirodalmi alkotásokban kell e kollíziónak testet ölteni. 71 Nem nehéz a kor irodalmában nyomon követni az efféle esztétikai elvárások következményeit, a sematizmus pozitív hős ideáljának térhódítását. A kor embere valóban rendkívüli horderejű kérdésekkel találta magát szemben, a művészet és az irodalom időtálló, értékes művekkel felelt ezekre, de lehetetlen nem látnunk, hogy e művek nem a leegyszerűsített sémák képletei szerint épültek fel, hanem magukban hordozták a lét teljes bonyolultságát, s éppen a vele való szembesülés eredményezhette a hitelesebb választ. A proletárirodalom teoretikusai azonban inkább kedvelték az ,,igen — nem" logikáját, s nem csodálható, ha merev, dialektikátlan követeléseik összeütközésbe sodorták őket a szocialista irodalom nem egy kiváló képviselőjével. A harkovi konferencián éppen Barbusse körül csaptak magasra a vita hullámai. A proletárirodalmi mozgalom közelébe vezetett pályája, hiszen a Clarté humanisztikus eszmekörétől indulva világnézete egyre tisztult és egyre konkrétebbé váltak ideáljai, amelyeknek megvalósítójához, a Szovjetunióhoz haláláig őszinte és mély vonzalom fűzte. Mint ismeretes, a francia munkásmozgalom áramában a húszas évek során, sőt a harmincas években sem bontakozott ki oly erővel a proletárirodalom, mint az Németországban vagy éppen a győztes forradalom országában, a Szovjetunióban történt. Baloldali irodalom azonban létezett, árnyalatainak skálája a Clarté „általános emberi" humanista pacifista nézeteitől a harmincas évek elején megalakult forradalmi proletárirodalmi szervezetig terjedt. 72 •• Uo. 247. ••Uo. 229. 70 O nonyTHMMecTBe M COKÖHMMCCTBC Ha jiirrepaTypHOM nocry, 1931. 26. 1—6. n OTTO BIHA: Die proletarisch-revolutionäre Literatur in Deutschland. Literatur der Weltrevolution, 1931. Nr. 3. 109. T * A Clartéhez Id: <í>. C. HapKMpbep: OpaHuy3CKa« peBojiiouHOHHaH jiwrepaTypa. MocKBa, 1965. Az AEAR történetéhez: PACT. A. LOFFLHB:: Chronique de l'association des écrivains et des artistes révolutionnaires. (Le mouvement littéraire progressiste M France.) FJSl 1939. Editions Subervie Rodez, 1971.
