Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Illés László: A proletárirodalmi szövetségi politika ellentmondásai

ILLÉS LÁSZLÓ A PROLETÁR IRODALMI SZÖVETSÉGI POLITIKA ELLENTMONDÁSAI A nemzetközi proletárirodalmi mozgalom híven követte stratégiájában a RAPP vonalát, amely mit sem akarván tudni az 1917-es proletárforradalom vívmányainak szocialista jellegű továbbfejlesztéséről, a húszas-harmincas évek fordulójára szinte teljesen elszakadt a korabeli szovjet valóságtól, s egyre fojtogatóbb izolációba szorult. Pszichológiailag érthető módon ekkor erősödött fel Ieghangosabbra az egymás sarkába lépő értekezleteken hozott határozatok hangja, s a szervezet folyóiratait ekkor öntötte el teljesen a leleplező, támadó és a más nézeten levők likvidálását követelő publicisztikai írások áradata, kiszorítván medréből a szépirodalmat. A RAPP vezető folyóirata, a Na Iiteraturnom posztu, 1931 elején kiadja a jelszót: „Nem útitárs, hanem: vagy szövetséges, vagy ellenség "

l Nyíltan ellenséges íróknak minősítik Borisz Pilnyakot, N. Klujevet, M. Prisvint, V. Siskovot s alig leplezetten fenyegető felhívást bocsátanak ki Fegyin, Szelvinszkij, Babel, Olesa, Paszternak, Ognyev, Kaverin címére, megengedve számukra még a lehetőséget, hogy elhagyván az útitársi pozíció ingatag talaját, szövetségesekké válhatnak. Nem érdektelen figyelembe venni a méretarányokat sem: valamely Borisz Kor (amennyiben nem álnévről van szó), szólítja fel Fegyint, Bábelt és Paszternákot: gondolják meg, legyenek szövetségesei. A RAPP-logika szerint ehhez „minőségi" változásokon kellett volna átesniük, kilépvén sajátszerű művészi szférájukból, a személyiség kibontakozásának történeti övezeteiből, radikálisan szakítani kellett volna egész emberi, művészi múltjukkal, s a legtöbben erre nem voltak képesek. Annál inkább nem, mivel a szovjethatalom és a szocialista társadalom valóságos, elemi követelményei között az ilyesféle átalakulás igénye nem is szerepelt. A forradalom a marxi tanításoknak megfelelően radikálisan véget vetett a polgári tulajdonviszonyoknak, s szakított természetesen az eszmék hagyományos rendjével is.

2 De fenntartotta a humanista tudattartalmak kontinuitását, azaz a múlt progresszív tudományos és művelődési örökségének átvételét szorgalmazta, és szövetségesként igyekezett megnyerni a forradalom számára és hasznára ezt az örökséget a jelenben képviselő minden olyan értelmiségit, aki nem fordult szembe véglegesen a forradalom ügyével. Ez utóbbiak száma meglehetősen csekély volt. Az útitársaké annál tekintélyesebb. S csupán fogalmi szőrszálhasogatásnak tetsz1 B. Kop: He nonyTMMK a COKÖHHK HJIH Bpar. Ha JiMTepaTypHOM nocry, 1931. M 2. 39- 40. " „A kommunista forradalom a leggyökeresebb szakítás a hagyományos tulajdonviszonyokkal, nem csoda, hogy fejlődése során a leggyökeresebben szakit a hagyományos eszmékkel." MABX-ENOBLB: Művei. Bp. 1959. 4. köt. 459.