Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Agárdi Péter: A szocializmus mint költészet

ciózusabb, legérzékenyebben dolgozó és legtágabb perspektívát mutató tagja volt. Még az úgynevezett objektív, tárgyi, vagy mondjuk, ahogyan mondani szokták: még szocialista költeményeiben is adott olyan formai és tartalmi részletértékeket [ !], amelyek nemzetközi viszonylatban is számottevők. Volt idő, amikor Verhaeren utait járta, de akkor sem maradt meg egyszerű követőnek, a »Külvarosi éj«, a »Teli ejszaka« és hasonló versei nem maradnak elődje művei mögött. Hogy ezen az úton a tendenc-verselés sikátorába tévedt, ezt maga is észrevette, hibáztatta s kötetbe gyűjtve verseit, javítgatott rajtuk, hogy magasabb költészet szintjére emelje prédikációit és politikai szólamait. A legmeghittebb és legtökéletesebb József Attila-művek azok lettek, amelyek a kezdeti hangok érzelmességét és bölcs egyszerűségét folytatják, kiérettebben és magasabb síkon" — pl. a Medáliák. József Attila — írja Kassák ,,nem politizálgatásaiért, hanem finom és gazdag költészetében marad felejthetetlen számunkra."

58 Aligha szükséges bő kommentár ehhez a Kassák-cikkhez. A személyes elfogultságnál sokkal lényegesebb a mégoly baloldali szándékú — kassáki esztétika akaratlan „jobbra"-húzása. A 30-as évek végén egyébként is felerősödnek a kassáki publicisztikában a polgári humanista tendenciák, egyre jobban (noha nem teljesen és véglegesen) háttérbe szorítva a markáns szocialista alapmeghatározottságot. Joggal idegenkedik ugyan a proletkultosszektás normáktól és gyakorlattól, de a művészileg hitelesített „világnézeti és politikai lírát" is elveti Kassák, s József Attila életművéből egyetlen, értékes, de mégsem teljességformáló, átmeneti jellegű verstípust emel ki a legmaradandóbbként. A szocialista munkásmozgalom mellett (súlyos tévedései, rágalmai és konfliktusai ellenére is) egész életében kitartó Kassák Lajos, konzervatívvá merevedő modernista esztétikája jóval kevésbé érti meg József Attila szocialista líráját, mint a polgári világnézetű és irodalomszemléletű, tétovatöprengő, de minden érték iránt nyitott Németh Andoré. Németh Andor éppen a nagy világnézeti versek révén kezdte (ha nem is teljesen) átérezni a költőileg hitelesített szocializmus katartikus erejét (amolyan „realizmus diadala"-ként), Kassák viszont, az összekuszálódó világ látványától is megrendítve, de mindenekelőtt nem marxista alapú (bár szocialista szándékú) modernista esztétikájának „dogmatikus" érvényesítésével tagadta a költészet és világnézet szerves találkozásának tényét és lehetőségét. Elvileg is, József Attila kapcsán is. E szemlélet hátterét még élesebben tükrözi Kassák nagy vihart kiváltott 194l-es cikke, az írói hivatás és politikai szerep}

9 A magyar költészet forradalmi „fővonala" három állócsillagának munkásságát elemzi ebben az írásban. Legfontosabb mondandója az, hogy — Petőfiről és Adyról szólván — „mindketten szemben álltak politikai életünk képviselőivel és irányítóival. (...) A politikusok napi raffinériájával és taktikájával kritikai szellemüket és az alkotásra való elhivatottságukat állították szembe. »Petofi nem alkuszik* — írja Ady és Ady sem alkudott. A politika pedig a folyton megalkuvás "KASSÁK LAJOS: Emlékezés József Attilára. Népszava, 1938. dec. 18. 7-8. ** KASSÁK LAJOS: Irói hivatás és politikai szerep. Magyar Nemzet, 1941. február 7. 9.