Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
DADW: A szovjet és más európai szocialista irodalmak világirodalmi teljesítménye a szocialista emberkép kialakításában
nizmus komplikáltságának növekedésével - mint ahogy ez éppen a kommunizmushoz való átmeneti korszakra jellemző — a rendszerben való gondolkodás kérdése kerül előtérbe, nemcsak az egyes ember számára, hanem — és nem utolsósorban — maguknak az irodalom alkotóinak esetében is. Az irodalomnak fokozottan kell e probléma felé fordulnia, mégpedig mint a szocialista humanizmus és az egyén egyetemes fejlődésének egyik előfeltételéhez, megvalósulási formáinak egyikéhez, és nem utolsósorban azért is, mert éppen itt válik több mint világossá az egysíkú gondolkodásmóddal — amelyet egyébként az imperializmus kizsákmányoltjait manipulálja — szembeni ellentéte. A második problémakör, amely az irodalom számára a társadalom tudatos vezetéséből és irányításából adódik — a konfliktusok jellege. A 30-as években — a szocialista termelési viszonyok győzelmével — azonnal felmerült az ilyenfajta konfliktusok kérdése, amelyek a szovjet irodalmi közösséget — elméletben és gyakorlatban egyaránt — mind a mai napig foglalkoztatják. A szovjet irodalom olyan megkerülhetetlen feladat előtt áll — más szocialista irodalmakkal együtt —, amelyet még soha egyetlen irodalom sem oldott meg. A művészet korábban abból merítette anyagát és konfliktusait, hogy a társadalom nem funkcionált; ma éppen ellenkezőleg, abból kell merítenie, hogy a társadalom betölti funkcióját (W. Mittenzwei megfogalmazása). A fejlett szocialista társadalomban a konfliktusok valóban az objektív követelmények és a szubjektív képességek, a fejlettebb tudatra való igény, a tudományosság és egyéni képesség, egy korszak betöltendő feladatai és a rajta túlmutató fejlődési folyamatok, a specializálódás és a komplex gondolkodás s végül a termelőerők és termelési eszközök szakadatlan tökéletesbülése és a termelési folyamat megszakíthatatlansága szükségességének ellentmondásaiból erednek. E konfliktusokat a kollektív cselekvés, a párt, az állami szervek által megvalósított tervszerű vezetés egysége, a dolgozók kezdeményezései, a tudományosság, a szubjektív tényezők és képességek oldják meg, pl. egy szituáció világos felismerése, az állandó tanulás, az emberek vezetésének művészete, a felelősség és a kockázat vállalására való készenlét, a tudományosan megalapozott döntésre való képesség. A kommunizmus felépítése a tudományos-technikai forradalom feltételei közepette a Szovjetunió irodalma elé olyan humanista feladatot állít, amilyent a művészet története annak előtte soha nem ismert. A szovjet írónak, s egyáltalán bármely szocialista ország művészének legtermékenyebb munkaterülete az a terrénum lett, amelyen sok polgári - esetenként humanista érzelmű - író, aki az imperialista viszonyok között megvalósuló technikai forradalom ellentétes hatásától megigézve, a technikát démonként misztifikálta, amelytől mint elembertelenedéstől félt, és amelyet meg is bélyegzett, és amely elől gyakran az elszigeteltségbe vagy a cinikus rezignációba menekült. Ezért a polgári irodalom éppen a háború utáni években adta f el azt a kísérletet, hogy korunkat, mint szerves egészet eszmeileg-esztétikailag ábrázolja. Ez a feladat a szovjet irodalomra és más szocialista irodalmakra hárul manapság. Amilyen mértékben a tudományos-technikai haladás a kommunista, illetve szocialista építés felgyorsításának fő hajtóerejévé, és egyidejűleg a két világrendszer történelmi versengésének fő szakaszává válik, olyan mértékben sokasodnak az érintkezési pontok a szocialista irodalmak között. Az irodalom tárgya és akikhez szól, szükségszerűen az a fajta ember, aki képes arra, hogy a magasabb szintű termelékenység útján a rendszerek világméretű harcát eldöntse. Ezért a forradalmár és a forradalmiság mércéje a termékenység (Produktivität), e fogalmat legtágabb értelmében véve. A szocialista irodalom értékét és világirodalmi fontosságát az határozza
