Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
DADW: A szovjet és más európai szocialista irodalmak világirodalmi teljesítménye a szocialista emberkép kialakításában
A korszak irodalmi mérlege, a szocialista szovjet társadalom álláspontjáról nézve A 30-as évek szovjet irodalmának legfontosabb világirodalmi teljesítményéhez tartozik, hogy a szocialista társadalom és a nemzetközi felszabadítási mozgalom azon művek iránti igényeit elégítette ki, amelyek a korszak történelemalakító folyamatát nagy összefüggéseiben világítják meg és elemzik s mindezt korábban és átfogóbban nyújtotta, mint azt más irodalmak tették. A szovjet irodalom a világ első olyan irodalma, amely egy megszilárdult szocialista rend biztos pozícióiból kiindulva azt az embert ábrázolta, aki az új társadalom megérett problémáit harcos módon oldja meg. Elsőként alkotta meg azt az irodalmi emberképet, amelyben egy, az osztályantagonizmustól mentes szociális formáció esztétikai ideálja testesül meg. Az újtípusú forradalmár alakjával 1928 és 30 között a szovjet irodalmi viták középpontjába került a szocialista emberkép problémája. Ez közvetlenül a NEP-periódus átmeneti jelenségeiből a szocialista építésre való áttéréssel, az új termelési viszonyok, osztályok és rétegek hosszútávra tervezett objektív kialakítási folyamatával függött össze. A szocialista építésről szóló művek (különösen az ún. „második nap" regényei) irodalmi emberképében a 30-as évek kezdetén az írók a társadalmi változásokért tudatosan küzdő ember legjobb oldalait emelték ki. Az újtípusú forradalmár az új feltételek között egy modern szocialista ipari állam mindinkább gazdasági keretekben gondolkodó és tervező polgárává válik. Ezekben a művekben egy egész nép felemelkedése, az új élet, a szocialista építés alkotó befolyásolása áll a szovjet írók figyelmének középpontjában. A „második nap" problémája az egész szovjet irodalmat foglalkoztatja. A szovjet irodalom a történelemben először formálta meg a szocialista építés feltételei között létrejött szabad munka emberformáló erejét. Kiemelkedően jelentős e tekintetben Solohov művészi teljesítménye, aki az Üj barázdát szánt az ekében (a szocializmus előtti világirodalom Balzactól Reymontig terjedő parasztábrázolásaitól különbözően) a paraszt nagyságát nem nyomorúságának elviselésében látja, hanem abban, hogy a paraszt a kollektivizálással egy világtörténelmileg újfajta fejlődés küszöbére lépett. Ahogy a társadalom „az embertelen körülmények" (Marx) hatalmától megszabadult, a társadalom is szabaddá tette az emberi egyéniséget az alkotó munka számára. Azáltal, hogy az egyén részt vett a szocializmus építésében (amely itt azonos a társadalmi életben való részvétellel) cselekvési tere és társadalmi felelőssége is megnövekedett. Azzal, hogy a szovjet irodalom ezeket az új témákat meghódította, a 30-as évek elején a fiatal szocialista világirodalom történetében új fejezet kezdődött. A „teljes ember", a szocializmus teljesen új életviszonylatai közepette küzdő ember felfedezését nehezen lehetne túlbecsülni. (Természetesen nem feledkezhetünk el közben arról sem, hogy egyes esetekben, így pl. Katajevnél, Saginyannál, Ehrenburgnál, Jasienskynél és részben Leonovnál is, a szocializmust építő hősök ábrázolásában az érzés és gondolatgazdagság még nem mutatkozik meg teljes egészében.) A szovjet irodalom az irodalom eddigi történetében először kísérelte meg a szocialista emberképet a felszabadult munkával való kapcsolatában művészileg ábrázolni. A „második nap" regénycinek hatása és kisugárzása e művek operativitásából és aktualitásából következik. Abból a tényből, hogy ezek a művek a szovjet olvasókhoz igen hamar, s milliós példányszámban jutottak cl és hogy a párt- és olvasókon faraidákon a regényalakokról mint kortársakról beszéltek és vitatkoztak, esztétikailag is releváns következt"t< vekre jutunk. Azon a közvetlen lehető en kívül, hogy c könyveket a mindennapi élethez kapcsolják (mint ahogy az Új barázdát M4
