Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

DADW: A szovjet és más európai szocialista irodalmak világirodalmi teljesítménye a szocialista emberkép kialakításában

Második szakasz 1921—21 Az irodalom útja a forradalmi hevülettől a forradalom mélyreható analíziséig, az út a „világot vezető" személyiség képétől (a fiatal szovjet irodalom kozmikus jellege és a világforradalmi folyamat problémája) a szovjet társadalom, egy ország szocialista átformálásának vezetőjéig, a forradalmi államférfi történelmileg új alakjának, az élet minden síkján jelenlévő szocialista vezetőnek, a dinamikus szocialista forradalmárnak, különösen Leninnek művészi megmutatásával függött össze. A megnövekedett erőfeszítések mögött, amelyek arra irányultak, hogy az emberképet mint korszakszintézist ábrázolják, a korszak tartalma körül folytatott viták álltak. Amit a szovjet irodalom e szakaszban összességében elért, azt Majakovszkij Lenin c. poémája szimptomatikusán demonstrálja, mert itt a néptömegek történelmi alkotóereje és a Kommunista Párt, valamint a szovjet hatalom által tudományosan vezetett társadalom egysége az irodalmi emberképet struktúraképző módon határozta meg. Irodalompolitikailag döntő jelentőségű volt ekkor az, hogy a meghagyott magánkiadók, a szmenovehovisták, stb. befolyása ellenére a Kommunista Párt és a szovjet állam kultúrpolitikailag vezető szerepét elismerték. Harmadik szakasz 1924- 1921 Ezen a fokon az irodalmi emberképre az jellemző, hogy az újtípusú személyiseget mint a társadalmi haladás alanyát fedezik fel. A forradalmi szubjektivitás minden megjelenési formában, funkciójában és hatásában történő irodalmi ábrázolásáról van itt szó. Gladkov Cementje a szocialista munka és a szocialista életmód közötti összefüggést veti fel és az egyre inkább terjedő (többek között Malaskinnál és Romanovnál jelentkező) kispolgári, NEP-apologetikus, a „mindennapok ábrázolásának" álláspontjával szemben kibontakozó vitát készíti elő. Fagyejev Tizenkilencen c. regénye jellegzetes alakjainak megformálásakor a forradalmár minőségileg új képében Babéinak és Olesának válaszol, akik a társadalmi haladást túlfokozottan intim módon ábrázolják; Trenyov és Bulgakov művészetében ugyanez a szembesítés következik be. Majakovszkij Csudajó c. poémája és az új szovjet valóságról szóló ekkori versei együttese az emberképet az internacionalizmusból és szovjet hazafiságból származó egységében mutatja be és ezzel alkotó-polemikus módon a lírikus korszak-átértésének alapproblémájához és a szovjet irodalom alapvető módszertani problémáihoz jut el. Irodalompolitikailag 1927-28 körül tisztázódtak a marxista-leninista kulturális irányítás alapproblémái; az új korszak minden szovjet író egyesülésére — elsősorban saját szakszövetségükben (FOSZP Szovjet fróegyesületek Föderációja) irányuló intézkedésekkel vette kezdetét. A szovjet irodalom fogadtatását a Weimari Köztársaságban kezdettől fogva az Októberi Forradalom világtörténeti tartalma körüli politikai viták kísérték. A szovjet irodalom emberképe, a művészet és a valóság új viszonya, az író megváltozott funkciója a német szocialista irodalmi mozgalom számára a gyakorlati humanizmus és a szocialista forradalom mellcti érv lett. A szocialista irodalom közvetlenül kapcsolódott az osztályharcokhoz. A fiatal szovjet irodalom proletár hőse a német proletariátus és szövetségesei oldalán állott.