Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
DADW: A szovjet és más európai szocialista irodalmak világirodalmi teljesítménye a szocialista emberkép kialakításában
Harcban a szocialista társadalomért és világképért 1917— 1928 Az Októberi Forradalom és az első ötéves terv közötti időszakban a szovjet írók fő tapasztalati kincse lett egy alapjaiban változó társadalom és e változások világtörténelmi méretei nyomán kelt új körülmények és viszonyok tömegének egysége. Az új társadalmi korszak világraszóló jelentősége és világtörténelmi legitimációja, valamint perspektívája meghatározták az irodalmi emberkép teljes fejlődését. A szocialista forradalmár alakja osztálya és az emberiség képviseletében politikai tájékozódási ponttá és esztétikai értékkritériummá lett. Irodalmi megformálása törvényszerűen váltotta ki a művészi módszerek összességének és az irodalom minden belső funkciójának forradalmasodását. Egy világirodalmilag erősen felgyorsult folyamat során tíz év alatt — a szocialista irodalom specifikus hagyományaira és a humanista és realista örökség elsajátítására egyaránt támaszkodva — dolgozták ki azoknak az új módszereknek az alapjait, amelyeket az esztétikai megvalósítási módok összességének ez a forradalmasítása célul tűzött ki: a szocialista realizmus népi irodalmának alapjait. Ezen évek szovjet irodalmának világirodalmilag korszakalkotó eredménye, hogy történelmileg rövid idő alatt a megelőző irodalmak, mindenekelőtt az orosz irodalom hagyományai művészi megtermékenyítő szerepe széles körű tisztázását végezte el. Egy népi irodalom szocialista programja, új művészetigénye és az emberképben megvalósuló személyiség-koncepció konkrét történelmi viszonya az Októberi Forradalom és az első ötéves terv kezdete közötti időszakban három világosan kirajzolódó fejlődési fázisban mutatkozik meg, amelyek dinamikus módon tükrözik a keletkezőben lévő szocialista társadalomnak a művészetre vonatkozó változó igényét. (E három szakasz megkülönböztetése feltételes jellegű és nem szabja meg a fejezet későbbi tagolását.) Első szakasz 1917- 1921 A szocialista forradalom katonai és politikai védelmét egy kollektív eszmélkedési folyamat kibontakozása kísérte és ez tette lehetővé győzelmét is. A napi politikai eseményekkel folytatott direkt művészeti polémia minden formája jelentős szerepet játszott a szocialista tudat gyakorlati harcban történő megalapozása és kialakítása szempontjából. A rajok (ősi rigmusok), a lubok (vásári képmutogatók verses vagy prózai képaláírásai), a petruska (népi bábjáték), a csasztuska aktualizálásában, a klasszikus versekre készült parafrázisokban, a vers-feuilletonokban, az „élő plakátban, az agitációs célú egyfelvonásosban, az agitációs filmben, a politikai plakáton, a helyzet- és élményvázlatokban és más formákban a tömegek az új viszonyok és kapcsolatok szellemi gyakorlati elsajátítását eddig soha nem látott méretekben vitték végbe. Nemcsak a „gyülekezési demokrácia" nagy költészetéről volt itt szó (amelyet l-enin méltányolt), s amelynek teljesítménye a korszak aktuális részeseményeinek elementáris erejű „eljátszásából és elrendezéséből" állt, hanem sokkal inkább arról, hogy e költészet egyúttal jelentős kezdeményezéseket tett arra, hogy esztétikailag •s az okozati összefüggések mélyére hatoljon. E korszak emberképére a „tegnap-ma"-struktúra, a korszakváltás éles megmutatása jellemző. A forradalom aktív híveinek és védelmezőinek széles frontja (Gyemjan Bednijtől Blokig) az íróemigránsokkal szembeni front alternatívájaként jelent meg, s ez irodalompolitikáiig döntő fontosságú tény volt.
