Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

DADW: A szovjet és más európai szocialista irodalmak világirodalmi teljesítménye a szocialista emberkép kialakításában

társadalmi és kulturális fejlődés közötti különbségből adódik. A korszakolás (1917, 1929/33, 1945) a világtörténelmi folyamatot követi, a nemzeti sajátosságokbó adódó megfelelő eltolódásokkal. Az egyes „áttörési fázisok" kronológiai egymásutánja s a művészet és valóság ezekben megnyilatkozó viszonya adják a korszakot jellemző mozgásirányukkal a szocialista irodalmak kibontakozása diakronikus struktúráját. Ezt a fejlődést főként az emberről alkotott felfogás változásának folyamatában követjük nyomon. A mindenkori történelmi fokon az irodalmi emberkép jogalma (das Menschenbild in der Literatur) nyújt segítséget e felfogás feltárásához. Ez a fogalom, amely az utóbbi években egyre inkább a művészet- és irodalomtudomány figyelmének középpontjába került, egy sor átfogó, a nemzeti irodalmak, módszerek, műfajok és műformák határait átlépő kérdés felvetését és azok irodalomelméleti megválaszolását teszi lehetővé. A tervezet azt a feladatot tűzi maga elé, hogy a hetvenes évek művészetének alapfeladatából kiindulva, vagyis hogy a művészet megalkossa a szocialista közösség emberének képét, valamint az NDK-ban és a többi szocialista államban is minden emberi kapcsolat és viszonylat forradalmi átalakulása során elért fejlődési szintből kiindulva — az európai szocialista közösség irodalmainak példáján nyomon kövesse az egyén és a társadalom közötti viszony egy magasabb rendű típusa keletkezését. Csak a polgári-kapitalista termelési viszonyok forradalmi megváltoztatása hozhatja létre ezt a magasabb rendű típust, Marx szavai szerint az egyén társadalmi fejlődésének e „harmadik fokozatát, a szabad egyéniséget, amely az egyéniségek egyetemes fejlődéséből bomlik ki, s alárendeli magát ezek közösségi, társadalmi produktivitásának." (Karl Marx: Grundrisse der Kritik der politischen Ökonomie. Berlin, 1953. S. 75.) A művészet szocialista emberképében az ideál és valóság, az ellentétek dialektikus egységében vannak jelen. Ebben az emberképben valósul meg a művésznek az emberről -- és tágabb értelemben - az emberi társadalomról vallott felfogása. Arra a kérdésre, mi az emberi élet értelme és hol az ember helye a világban, szocialista pozícióból kapunk választ. A szocialista irodalmak úttörő szerepe, a világirodalomban elfoglalt reprezentatív helye és példakép jellege azoknak a hiteles műveknek és teljesítményeknek emberképén alapszik, amelyek mindazt, ami a szovjet valóságban és a többi szocialista ország realitásában „a szocializmus sajátja", a szocializmus, ill. a kommunizmus felé való mozgásában formálják meg. Ezek olyan müvek tehát, amelyek a győzedelmes szocializmus, azaz a leghaladóbb társadalmi és emberi rend történelmi igazsága és szépsége kifejezését és tudatosítását segítik elő. A) A szovjet irodalom világirodalmi teljesítménye a szocialista emberkép kialakításában A szocialista rea'ista irodalom fejlődése és viszonya a hagyományhoz. Küzdelem a szocialista népi irodalomért. Az Októberi Forradalom és a szocialista építés kezdetei. A korai szovjet irodalom az alternatíva funkcióját tölti be a világirodalomban A Nagy Októberi Forradalom, a szocialista világforradalom első győzelmes aktusa lefektette a gyakorlati humanizmus megvalósításának alapját. A régi Oroszország területén létrejött szovjet köztársaságok munkásosztálya, marxista—leninista pártja \< mU vei, a szocializmus marxista elméletére és az egyen-