Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Alfred Klein: A német szocialista irodalom fejlődése 1918-1933 között
A proletár-forradalmi irodalom eredményeiről Mi volt hát új a proletár-forradalmi irodalomban? Az első és legfontosabb: a proletár-forradalmi irodalom lenini értelemben vett pártirodalom volt, a forradalmi munkásmozgalom terméke és a kommunista pártmunka értékes alkotó része az 1918—1933-ig terjedő időszakban. S mindez azért lehetett, mert íróink magukévá tették a pártosság elvét, mert az osztályellenséggel és a munkásosztályban megtalálható maradi felfogásokkal vívott mindennapi harcokban megtanulták a pártosság elvét alkalmazni és irodalmi tevékenységük javára gyümölcsöztetni. A proletár-forradalmi irodalomnak Németország Kommunista Pártjával és a proletariátus osztályharcával egybeforrt kapcsolatából következik az irodalom és az élet egysége. Se szeri, se száma azoknak a megmozdulásoknak, amelyekben a proletárforradalmi írók életük kockáztatásával részt vettek, külön-külön vagy közös akció keretében, a Novemberi Forradalom óta a Zörgiebel-rendőrséggel és a fasiszták rohamosztagaival való összecsapásokig. Kegyetlen üldözés volt az osztályrészük. Ezek igazolják, hogy az osztálybíróság pontosan tudta, milyen erős fegyver a proletár-forradalmi irodalom. Pártosság, az élet és az irodalom egysége: ezek a proletár-forradalmi irodalom fő vívmányai, és bennük új minőségben tovább hat mindaz, amit a 19. század szocialista költészete megkezdett. Ezek a vívmányok képezik 1933 utáni irodalmunk fejlődésének alapját is, tévedés lenne tehát, ha mesterséges választó vonalat húznánk az 1933 előtti proletár-forradalmi irodalom és az 1933 utáni szocialista irodalom új szakasza közé. A proletár-forradalmi irodalmi fejlődés egy harmadik mozzanatát is hangsúlyoznunk kell: szervezettségét és kollektivitását. Ez tette alkalmassá a gyorsabb haladásra és arra, hogy a proletár-forradalmi irodalom élére álljon a kapitalista országokban, sőt többre: segítséget tudott adni a munkásosztály irodalmának más országokban való megszervezéséhez. A proletár-forradalmi irodalom optimizmusa nem csupán a világnézet vagy egyáltalán csak az egyéni lelkesedés kérdése volt. Sokkal inkább reális előfeltételeken alapult: a proletariátus győzelmén az Októberi Forradalomban, a nemzetközi munkásmozgalom előretörésén, Németország kommunista pártjának létezésén s a tömegek harcain, amelyekben megmutatkozik a német proletariátus ereje. A társadalmi konfliktusok történelmi megoldásának hordozói, hogy Friedrich Engels szavával szóljunk, aktivak; az egész világon, Németországban is végtelen sokan a porondra léptek, úgy hogy az írók és a költők a valóságra hivatkozva tárhatják fel az ellentmondásokból kivezető utat, a fejlődés szocialista perspektíváit. Ez a tendencia áthatja a proletárforradalmi irodalmat, eszerint ítél meg minden egyéni és társadalmi jelenséget, aszerint, hogy szolgálja vagy gátolja a proletariátus egyenjogúságra irányuló harcát. Az élet ezen aktív és forradalmi oldalának felfedezése és művészi uralása a legvilágosabban megmutatja, hogy miben nyilvánul meg irodalmunk új minősége. A szocialista irodalmi fejlődés proletár-forradalmi fázisában a realizmus módszerét termékennyé tették és tovább fejlesztették az új proletár osztálytartalmak tükrözésére. Ez a továbbfejlesztés megfelel a kapitalizmusról a szocializmusba való átmenet korának. Németországban is megszületnek a forradalmi munkásosztály akcióin és a szocialista ideológián épülő szocialista realizmus első müvei, s kiveszik részüket a dolgozóknak a proletár forradalom és proletár internacionalizmus szellemében történő neveléséből. Alfred Kurella így emlékezett meg e korszakról, a bitterfcldi konferencián: „Mindent egy lapra tettünk fel: a L'vózelemre. Akkoriban csak egy tudományt ismert mozgalmunk, a SZOClaJilta forradalom tudomanv.it. Csak .: .\ iim-^l én lékelt minket: a l'-
