Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Alfred Klein: A német szocialista irodalom fejlődése 1918-1933 között
osztály minden csoportosulására és irányzatára, minthogy a tömegirodalom az egész osztályhoz fordul", sőt mi több, ki kell terjednie az egész proletár létre, annak „minden árnyalatára, ellentmondására és változatosságára", a proletár-forradalmi irodalomnak figyelembe kell vennie a kispolgári illúziókat s a nők, fiatalok és gyermekek sajátos problémáit. 22 Ezt kell tehát a proletár-forradalmi „tömegirodalom" fogalmán érteni. Tömeghatást kiváltó irodalomról volt szó, mely vonzóerejét nem a ponyvairodalom olcsó ingereinek, hanem az élet intenzív és szabadon átélhető ábrázolásának és a tömegek harcának köszönheti. E célra azonban épp oly kevéssé lehetett felhasználni Alfred Döblin „ultrarealizmusát", más modernista kísérleteket, vagy akár a fényképszerű naturalizmust. A munkásosztály pártos és népi irodalma csakis realista irodalom lehetett. Rég kipróbált, fejlődőképes alkotó módszert kellett alkalmaznia, amely lehetővé teszi, hogy az emberi méltóság ellen irányuló minden új csapást, a harcosok arcán feltűnő minden új vonást, a történelem és az egyes ember életének minden új helyzetét, a kerülő utakat és a visszaeséseket, minden vereséget és győzelmet történeti folyamatként és a szocialista tudat perspektívái szerint lehessen megmutatni; szilárd és egyben rugalmas alkotó módszert kellett alkalmazni tehát, amely megengedte, hogy zavartalanul nyomon kövessék a társadalom forradalmi, ellentmondásos fejlődését, olyan alkotó módszert, amely lehetővé teszi az új valóság és az új kifejező eszközök végtelen gyarapítását. A proletár-forradalmi írószövetségben és ezen belül különösen a Szövetség programjáról folytatott vitában világossá vált, hogy az eddigi úton az új realizmus felé haladtak, hogy ez az út bevált, megvéd minden vulgarizáló és modernista irányzattól, és hogy a jövőben is céltudatosan ezen kell haladni. Az 1931-32-es évek folyamán megingott a harkovi konferencián hangoztatott és a RAPP befolyására felállított tézis, amely kimondta, hogy a proletár-forradalmi irodalom alapvető módszere a dialektikus materializmus. E tézisnek kétségtelenül megvolt az a pozitív eredménye Németországban, hogy a proletár-forradalmi írótól már nem követelték meg többé a proletár származást, ellenben szorgalmazták a marxizmus—leninizmus tanulmányozását. A tézis azonban ugyanakkor azt eredményezte, hogy az irodalmi örökséget és a kortársi polgári írók műveit pusztán filozófiai szempontból osztályozták. Mármost mindez kezdett megváltozni, főként a szovjet irodalomban lejátszódó átalakulás hatására, sőt, okozati kapcsolatban azzal. Johannes R. Becher ismételten hivatkozik a szovjet közélet által követelt fordulatra az irodalmi munkában, amire a szocialista építés új szintjén és a szovjet íróknak a szocialista realizmushoz való általános fejlődése miatt volt szükség. Jóllehet még Johannes Bechert is meglepte a RAPP 1932-ben történt feloszlása, noha azt hitte, hogy a NAPP lesz az egységes szovjet irodalom szervezeti hordozója, mégis megfelelően értékelte a Szovjetunióban észlelhető új orientációt, és megpróbálta a német viszon yokra alkalmazni. Erre annál inkább szükség volt, mivel a RAPP „vagy harcostárs, vagy ellenség" jelszava Németországban is hozzájárult a kortársi irodalommal szembeni sematikus leszámoláshoz, nem függetlenül azoktól a szektás mozzanatoktól, amelyek a párt munkájában is jelen voltak. A szocialista realizmus felé való törekvés Németországban is sok évi irodalmi gyakorlat eredménye, tehát már a proletár-forradalmi irodalom kezdeteinél megjelenik, a harmincas évek kezdetén erőteljesen kibontakozik, s végül is benne ismerték fel a szocialista irodalom fő módszerét, és tudatosan alkalmazták azt a harmincas években. • JOHANNKH R. BKCHKB: Unsere Wendung = Die Linkskurve, 1931. Nr. 10. S. 6.
