Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Alfred Klein: A német szocialista irodalom fejlődése 1918-1933 között

nő átütő ereje. Ez a folyamat a proletár ifjúságnak írt ismert könyvvel, a Mein Genosseve\ indult meg, amely 1921-ben jelenik meg első ízben, és amit később bővített kiadásban még többször kinyomtatnak, és tart a Der Krieg (1929), a Volksbuch 1930, a Feder und Faust (1930), a Rote Signale (1932) és a Dreissig neue Erzähler des neuen Deutschlands (1932) című gyűjteményéig. Közben kiadják még a Platz dem Arbeiter! (1924) és a Das Frontkämpferliederbuch (1925) című munkákat, amelyek nagy közkedveltségnek örvendenek a proletár tömegszervezetekben. A nemzet demokratikus és szocialista fejlődése érdekében a KPD által vezetett harc és a proletár-forradalmi irodalom közötti kapcsolatot jellemzik a Szovjetunióról irt riportok is. A Szovjetunióról szóló könyvek tulajdonképpeni áradata csak 1927ben indul meg, a proletár-forradalmi írók élen járnak a szovjet példa ismertetésében és értékelésében, így Karl Grünberg, Ludwig Renn, Berta Lask, Frida Rubiner, Otto Heller, Hugo Huppert, Franz Carl Weiskopf és Ernst Glaeser beszámolói és riportjai vagy Johannes R. Becher drámai eposza, a „Der grosse Plan" a személyes részvétből táplálkoznak, a szemtanú hiteles szavát közvetítik. Amikor a gazdasági válság kirobbant, és a munkásosztály a forradalomban, a burzsoázia pedig a fasiszta diktatúrában keresi a kiutat, a Kommunista Internacionálé azt a feladatot tűzi ki: vigyék közelebb a tömegekhez a Szovjetunió példájának tanulságait. Johannes R. Becher ezért sürgeti a harkovi konferencián, hogy az írók ábrázolják intenzívebben a szocialista építést, ez a követelése teljes összhangban van a kommunisták politikai feladataival. Azután hogy 1929-ben a proletár-forradalmi írószövetség első küldöttsége, Karl Grünberg, Hans Marchwitza és Hans Lorbeer a Szovjetunióban jártak, megszaporodtak a világ első szocialista államába tett utazások. A proletár-forradalmi irodalom számos műve a kínai forradalmat is tanító példának látja a német fejlődés számára. Itt csak Bertolt Brecht „Die Massnahme" című tandrámájára és Friedrich Wolf „Tai Yang erwacht" című alkotására vagy Anna Seghers „Der Führerschein" Cttnű írására és Egon Erwin Kisch „China geheim" című könyvére kell gondolnunk. A proletár-forradalmi írószövetség munkájának második szakasza 1930 után rajzolódik ki, és tart 1933- 1935-ig. A dráma és regény teljes figyelmét a jelen vagy legalábbis a háború és a háborút követő évek ábrázolására fordítja. A fő témákat a viszonylagos stabilizáció és a kezdődő gazdasági válság, a munkásmozgalom 1928 óta tartó forradalmi fellendülése és részben a fasizmus elleni harcok szolgáltatják; ez^a folyamat az egész haladó német irodalomban végbemegy, Erich Kästner „Fábián"jától I lans Falladának a válság fizikai és lelki következményeiről beszámoló „Mi lesz veled emberke?" című megrázó regényéig. Itt is szükséges azonban a proletár-forradalmi irodalom pozícióját az irodalom egész helyzetéhez képest meghatározni. A proletár-forradalmi írók most kísérletet tesznek arra, hogy a válság terheit viselő nemProletár osztályokból és rétegekből felbukkanó emberi sorsokat is megjelenítsék müveikben. így tesz Rudolf Braune a Junge Leute in der Stadt, így Friedrich Wolf Bauer Baetz című drámájában és Gustav von Wangenheim a Mausefalle című munkájában. Az agitprop műfajok is a tárgyválasztást illetően lényeges változáson mennek át- Ezt a folyamatot még ott is megfigyelhetjük, ahol a proletariátus továbbra is az ábrázolás központi témája marad, így például Klaus Neukranz Barrikaden am Wedcímű munkájában, Willi Bredelnél, Hans Marchwitzánál és másoknál. Ezzel természetesen megnő a lehetősége annak, hogy a közönség egyéb rétegeihez is eljusson •róink szava, hogy az egész proletár-forradalmi irodalmat mindinkább kivezessék a munkásosztálynak való irodalom keretei közül, illetőleg, hogy a munkásosztály Problémáiban egyúttal az egész nép problémáját is ábrázolják. A proletár-forradalmi 34» 531