Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Alfred Klein: A német szocialista irodalom fejlődése 1918-1933 között

demokrata opportunizmussal való leszámolás, az öntudatos forradalmárok fejlődése és a tömegharc kérdései állnak az ábrázolás középpontjában. A proletár-forradalmi irodalom fejlődésének ezen a fokán elsősorban az osztályöntudat erősítésének, a fásultak fölrázásának a feladatát tölti be. Nevelői szerepe még csak a munkásosztályon belül érvényesül, de egyre inkább kiterjed olyan rétegekre is, amelyek még távol állnak a forradalmi osztályharctól és akik ráadásul talán még el sem jutottak az irodalomhoz. Ugyanez vonatkozik az agitprop csoportok tevékenységére és a munkásdal mozgósító hatására. Minden műfajban és zsánerben kialakulnak a proletár-forradalmi irodalom új esztétikai kvalitásának a csírái, amelyekben, sok ábrázolásbéli hiányosság ellenére, a szocialista irodalom történelmi és művészeti fölénye jelzi jövetelét. A korszak teljes irodalmi termésének felméréséből tűnik ki igazán a proletárforradalmi irodalom időszerűsége és pártos jellege. A húszas évek elején a jelen politikai problémáinak ábrázolásában még vezető szerepet játszott a polgári baloldal, a későbbiekben mind nagyobb ütemben megelőzik őket a proletár-forradalmi irodalom képviselői, ök azok, akik elvi síkon bírálják az alkotmányt, a Reichstagot, a birodalmi elnököt és az egymást váltó kormányzatokat, hogy leleplezzék a weimari köztársaság demokratikus álarca és osztályjellege közötti ellentmondást; ők azok, akik emléket állítanak a német proletariátus Kapp-puccs elleni harcának, az 192l-es márciusi csaták és az 1923-as forradalmi harcok résztvevőinek. Irodalmi témává válnak az olyan események, mint a trónjától megfosztott uralkodóház tagjai birtokainak kisajátításáról döntő népszavazás, a május 1. szabad megünnepléséért folytatott harcok (1929 véres májusa) és az egymást követő választási harcok és sztrájkok, amelyeket a Kommunista Párt vezetett. A munkásmiliőből merített témákon belül az üzemi életről írt cikkek külön helyet foglalnak el. Ezekben lehetőség nyílt a kizsákmányolók és a kizsákmányoltak közvetlen összehasonlítására, viszonyuk osztályalapjának feltárására. Proletár-forradalmár szerzőink irodalmi munkái feltűnő ellentétben állnak azzal a szociáldemokrata irodalmi hagyománnyal, amely a munkáról mint önmagában való pozitív értékről beszél. A proletár-forradalmi irodalom a kapitalista iparban elhelyezkedő munkás ábrázolását kezdettől fogva a kizsákmányolás elvi bírálatával köti össze. A proletárforradalmi írók habozás nélkül szót emeltek, amikor az osztálybíráskodás fokozott mértékben megkezdte a legtántoríthatatlanabb militarizmus- és háborúellenes harcosok üldözését. Saját tapasztalataik alapján lerántják a leplet a fegyházakban és erődítményekben uralkodó állapotokról, és kipellengérezik a rendőrterrort, a reakciós jogszolgáltatást és a számtalan (elsősorban a 218. §. körül kirobbant) bírósági botrányt. Ugyanez vonatkozik a német militarizmus és a fasizmus elleni harcra is. Kezdetben sokszor csak a fasiszta ideológia bizonyos jelenségeihez, így például a fajelmélethez, fűznek megjegyzéseket. 1929 után azonban egyre teljesebbé válik a fasizmus osztályjellcgénck pontos meghatározása. Leleplezik a fasiszták szociális demagógiáját, a nagytőkétől való függésüket. A proletár-forradalmi irodalom és a különféle polgári demokrata irányzatok között sok megegyezés tapasztalható a militarizmus, a fasizmus és a háború elleni harcban. De a weimari köztársaság reakciós jelenségeinek bírálatán túllépő eszmei támadás csak proletár-forradalmi irodalomból indul ki. amelynek ideológiai tisztasága lehetővé teszi az osztályharc aktuális problémáinak pártos ábrázolását. Erről tanúskodnak a proletár-forradalmi lírai és prózai antológiák, amelyek nagy nevelő hatást fejtenek ki a proletárközönség széles köreiben. Belőlük megismerhetjük, hogyan fejlődik évről évre a proletár-forradalmi irodalom, és hogyan